Az Aston Martin egy lépéssel közelebb a DTM-hez
A HWA és az AF Racing új, közös vállalatának következményeképpen egyre több az esély arra, hogy pár éven belül az Aston Martin is belépjen a sorozatba.
Az Autosport előző héten számolt be arról, hogy az R-Motorsport mérlegeli, hogy belépjen az Aston Martinnal a DTM-be, 2020-tól. Így a Red Bull támogatná az istállót, a kocsikat a HWA építené, akiknek lesz erre elég kapacitásuk, mivel a Mercedes év végén otthagyja a sorozatot. Most az R-Motorsport társvállalata, az AF Racing alapított új vállalatot a HWA-val, egyenlő partnerekként. Az R-Motorsport a Blancpain GT Endurance Cup-ba csatlakozott ebben a szezonban, és ott Aston Martin GT3-mas kocsikkal versenyeznek.
Bár az R-Motorsport közleménye nem szólt a DTM-es terveikről, de utalás van rá.
„A közös vállalatunk célja, hogy egy stratégiai együttműködés legyen a felek között, az autóversenyzés és az autóipari területeken egyaránt. Az AF Racing és a HWA arra törekszik, hogy egyesítsék erősségeiket ezen az új vállalaton belül.”
„A HWA számos évtizede kiemelkedően sikeres a DTM-ben és a GT versenyzésben. Ez egy ideális alap az új vállalatunknak, hogy együtt sikeresek legyünk.” – mondta az AF Racing társtulajdonosa, Andreas Baenziger.
A HWA vezérigazgatója, Ulrich Fritz hozzátette: „Az a piac, ahol a HWA tevékenykedik, vagyis a motorsport, óriási és gyors fejlődésen megy keresztül. Az AF Racing fiatal, és nagy dinamikus csapat, folyamatosan új irányokat és lehetőségeket keresnek. A HWA motorsporton belüli tapasztalatával ötvözve hihetetlen potenciál rejlik ebben a vállalatban.”
Sebastien Buemi, Brendon Hartley, Maxime Martin és Nicki Thiim is a pilótajelöltek között van. Az Audi és a BMW is nyitott lenne arra, hogy a DTM 2019-es szezonjában is ott legyenek a rajtrácson, de csak akkor, ha reális esély van arra, hogy egy harmadik konstruktőr is részt vesz jövőre.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.