David Schumacher a DTM-ben folytatja a Mercedesszel!

David Schumacher 2022-ben debütál a sportkocsisportban a Mercedes kibővített, nyolc autóból álló csapatának tagjaként a DTM-ben.

David Schumacher

David Schumacher 2022-ben debütál a DTM-ben, miután a Mercedes nyolc autóra bővítette flottáját a túraautó-bajnokságban. A 20 éves versenyző a regnáló bajnok Maximilian Gotzhoz és a hétszeres futamgyőztes Lucas Auerhez csatlakozik a Winward Racingnél, amely a tavalyi bajnokságban a harmadik helyen végzett az AF Corse és az Abt Sportsline mögött.

A bejelentés azt követően történt, hogy Schumacher novemberben részt vett a Mercedes fiatal versenyzői tesztjén a Paul Ricard-on, ahol a német pilóta először vezethette a Mercedes-AMG GT3-ast, amellyel 2022-ben fog versenyezni.

Schumacher több mint négy évnyi együléses versenyzői tapasztalattal érkezik a DTM-be, legutóbb a 2021-es FIA Formula-3-as bajnokságban a 11. helyén végzett a Red Bull Ringen aratott első győzelmének évében.

Apja, az egykori Forma–1-es pilóta, Ralf Schumacher nyomdokaiba lép, aki 2008 és 2012 között a Mercedes gyári DTM-csapatának tagja volt. „Tisztában vagyok vele, hogy sokat kell tanulnom ahhoz, hogy megálljam a helyem ebben a hihetetlenül magas színvonalú versenysorozatban" - mondta Schumacher.

Még több F1 hír:

„Az első évben az a célom, hogy megszokjam a versenyautót, és átvegyem azt a sok apróságot, ami a DTM-ben fontos. Lucas és Maximilian személyében két rendkívül tapasztalt csapattársam van, akik felé orientálódhatok."

A Winward 2021-ben erős első szezont futott a DTM-ben, a visszatérő Auer és Philip Ellis három futamgyőzelmet aratott közösen, és kulcsszerepet játszottak Gotz bajnoki diadalában.

A három AMG GT3-ast indító Winward mellett a GruppeM (Maro Engel, Mikael Grenier) és a Haupt Racing Team (Luca Stolz, Arjun Maini) egyenként két-két versenyzőt indít, míg a Mucke továbbra is egyetlen autót küld pályára, Maximilian Buhk számára.

„Mindannyian tudjuk, milyen magas a DTM színvonala, így ebből a szempontból az újoncszezonja ebben a nagyon kemény versenykörnyezetben nem lehet más, mint egy tanulási év" - mondta Christian Hohenadel csapatfőnök.

„Minden tapasztalatunkkal támogatni fogjuk őt, amennyire csak tudjuk. Meggyőződésem, hogy David sok örömet fog szerezni nekünk tehetségével, szorgalmával és csapatszellemével. Kétség sem fér hozzá, hogy tökéletes génekkel rendelkezik.“

Bottas örömmel áll az Alfa Romeo élére, de még dolgozniuk kell a szimulátoron

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi a DTM-ben? 2023-ban talán megvalósulhat
Következő cikk Az élő ralilegenda, Sebastian Loeb is versenyezni fog a DTM-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország