Jelentés a versenyről

DTM: Glock nyerte az első futamot Zandvoortban, csak BMW a dobogón

A korábbi F1-es pilóta szorosan, de rajt-cél győzelmet aratott, mögé mellé Wittmann és Martin állhatott fel a dobogóra. Ekström hibázott, így ismét Rast vezet összetettben, igaz, csak egyetlen ponttal.

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Timo Glock a lehető legjobban ki tudta használni az első rajtkocka adta előnyöket, ugyanis tökéletesen kapta el a rajtot, innentől kezdve pedig az elsőtől az utolsó körig vezetett a versenyen, így pedig övé lett a győzelem Marco Wittmann előtt. A bajnoki címvédő rögtön a rajtnál leküzdötte Augusto Farfust, és nekiindult Glock levadászásának, de ez már nem sikerült.

Farfusnak nem sikerült jól a rajt, ugyanis hiába indult a második pozícióból, összekoccant Maxime Martinnel, és visszaesett a negyedik helyre. Ezt követően a bajnoki címre hajtó René Rast is elment mellette.

A verseny végén Mike Rockenfeller és Green is megpróbálta megelőzni Martint és felállni a dobogóra, de ez végül egyikőjüknek sem jött össze. Ezzel előbb a német próbálkozott, majd maga elé engedte Greent, hátha ő több sikerrel jár, de neki sem sikerült az előzés.

Mivel Green is alulmaradt Martinnal szemben, hasonló jelenetet láthattunk, mint a Forma-1 magyar futamán, ugyanis az angol visszaadta a negyedik helyet "Rockynak". Intenzív csata alakult ki a hetedik helyért Di Resta, Paffett, Rast, Müller és Wickens között, ezt a vonatot végül a mercedes angolja vezette be a célba. Rast sokáig a nyolcadik helyen haladt, de mivel Paffett megelőzte őt, meg kellett elégednie a kilencedik pozícióval és az ezzel járó két ponttal. Rast így is átvette a vezetést összetettben, azonban bánhatja, hogy nem sikerült még több pontot rávernie Mattias Ekströmre.

Ekström problémái a kötelező bokszkiállás után kezdődtek, amikor kétszer is megforgatta autóját. A svéd ezzel a mezőny végére került, később pedig az autójába kerülő rengeteg kosz miatt fel kellett adnia a versenyt.

Rast mögött az utolsó pontszerző helyet Nico Müller szerezte meg, így Robert Wickens és Edoardo Mortara lemaradtak a pontokról. A bajnokságot a mai utam után Rast vezeti 114 ponttal, mögötte eggyel lemaradva következik Ekström, a harmadik helyen pedig Lucas Auer található 99 egységgel.

Az első futam végeredménye

Poz.#VersenyzőAutóKörökIdőHátrányKülönbségKiállásPont
1 16 germany Timo Glock  BMW M4 DTM 37 57'18.491     1 25
2 11 germany Marco Wittmann  BMW M4 DTM 37 57'18.669 0.178 0.178 1 18
3 36 belgium Maxime Martin  BMW M4 DTM 37 57'19.331 0.840 0.662 1 15
4 99 germany Mike Rockenfeller  Audi RS5 DTM 37 57'21.021 2.530 1.690 1 12
5 53 united_kingdom Jamie Green  Audi RS5 DTM 37 57'21.655 3.164 0.634 1 10
6 15 brazil Augusto Farfus  BMW M4 DTM 37 57'22.664 4.173 1.009 1 8
7 3 united_kingdom Paul di Resta  Mercedes-AMG C63 DTM 37 57'23.262 4.771 0.598 1 6
8 2 united_kingdom Gary Paffett  Mercedes-AMG C63 DTM 37 57'23.873 5.382 0.611 1 4
9 33 germany René Rast  Audi RS5 DTM 37 57'24.402 5.911 0.529 1 2
10 51 switzerland Nico Müller  Audi RS5 DTM 37 57'24.769 6.278 0.367 1 1
11 6 canada Robert Wickens  Mercedes-AMG C63 DTM 37 57'25.225 6.734 0.456 1  
12 48 italy Edoardo Mortara  Mercedes-AMG C63 DTM 37 57'26.420 7.929 1.195 1  
13 77 france Loïc Duval  Audi RS5 DTM 37 57'32.371 13.880 5.951 1  
14 7 canada Bruno Spengler  BMW M4 DTM 37 57'39.705 21.214 7.334 1  
15 22 austria Lucas Auer  Mercedes-AMG C63 DTM 37 57'45.544 27.053 5.839 1  
16 63 germany Maro Engel  Mercedes-AMG C63 DTM 37 58'10.631 52.140 25.087 1  
17 5 sweden Mattias Ekström  Audi RS5 DTM 34 54'05.792 3 kör 3 kör 3  
18 31 united_kingdom Tom Blomqvist  BMW M4 DTM 17 27'45.453 20 kör 17 kör 3

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A DTM-nek jelenlegi formájában 2018-ban vége
Következő cikk DTM: Wittmann nyert és felzárkózott a második helyre összetettben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország