Motorsport.com hírek

Mentőautók és sérült sportbírók: Wittmann nyert a hungaroringi káoszban

Karrierje második hungaroringi győzelmét aratta a BMW-vel versenyző Marco Wittmann a vasárnapi futamon, amit meg kellett szakítani az eső és az azt követő boxutcai balesetek miatt.

Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM

Fotót készítette: Alexander Trienitz

A vasárnapi DTM-futamon Auer kezdett a pole-ból (1:36.717), mellőle Wehrlein rajtolt, a második sorban di Resta és Mortara foglalta el a rajtkockát. Egy kis kitekintés a végsebességekre: Paffett 235-tel volt a leggyorsabb a második időmérőn, di Resta ugyanennyit ért el holtversenyben, erősítve a Mercedes formáját az idei hatodik verseny előtt.

A rajt után az első három változatlan sorrendben fordult el az első kanyarok után, míg Glock megpördült a 2-esben, Müllerrel volt kontakt. visszaesett az utolsó helyre. Az első kör végén rögtön hárman is kihajtottak friss abroncsokért: Glock, Eriksson és Rockenfeller tudták le gyorsan a kötelezőt. A mezőny elején Auer, Wehrlein, di Resta, Mortara és Paffett futották köreiket, az osztrák előnye közel 1 másodperc volt az élen.

A harmadik körben megjelentek az esőcseppek a Hungaroring felett, „változás állt be az időjárási körülményekben”, hirdette a versenyirányítás, de egyelőre senki sem találta elég vizesnek az aszfaltot ahhoz, hogy ki is hajtson esőgumikért. Az ötödik körben már tilos volt használni a DRS-t, a kocsik vízpermetet vertek fel, kezdődtek a kerékcserék, Farfus volt az első, aki kihajtott mintás abroncsért, majd Wittmann követte.  Az élen változás állt be: Wehrlein megelőzte Auert az 1-esben, átvette a vezetést, mögöttük továbbra is di Resta volt a harmadik, Mortara a negyedik.

A hatodik kör végén Auer is a csere mellett döntött, de rendkívül pechesen érkezett a garázs elé: megcsúszott, egyenesen „szánkázott tovább” a vizes aszfalton elfordított első kerekekkel, a garázsoszlopnak ütközött, eltalálva az ott álló sportbírót. Miközben a mentőautó megérkezett a pitbe, hogy ellássák a sportbírót, kiküldték a biztonsági autót, egyre többen érkeztek a garázsok elé, és Mortara szinte egy az egyben lemásolta Auer balesetét.

A nyolcadik körben megszakították a versenyt (13:45-kor), a kocsik felsorakoztak a rajtrácsra, a pitben két mentőautó állt: egy Auer, egy Mortara garázsa előtt, a bejáratokat fekete lepellel takarták el az ápolás idejére. Közben újra kisütött a nap, a rajtrácson Wehrlein, Paffett, Mortara, Juncadella, és di Resta volt az első öt sorrendje. A visszajátszásokból kiderült, Spenglernek sem volt sima a kiállása a megszakítás előtt, ő a saját szerelőit ütötte el a csúszós aszfalton.

A Mercedes jelentette, egyik szerelőjük sem sérült meg súlyosan, míg a Sat1 arról számolt be eleinte, hogy az egyik sportbíró súlyos lábsérülést szenvedett – vélhetően az Auer által elgázolt személy. Ezt támasztotta alá a fejlemény, hogy a mentőhelikoptert is be kellett vetni a gyors ellátás érdekében. A nem sokkal később érkező hivatalos információk szerint további két személy sérült meg a pitben, esetükben közepesen súlyos sérülésekről beszélhetünk, mindhárom érintetett kórházba szállították.

A versenyirányítás döntése szerint 28 perc plusz egy kör maradt hátra a második magyar versenyből a megszakítást követően, az újraindítást 14:20-ra írták ki. Ulrich Fritz, a Mercedes motorsportfőnöke elmondta, az elütött „sportbíró szenvedte a legsúlyosabb sérüléseket”, részükről egyetlen csapattag sem szenvedett törést, és nem kívánta kommentálni a történteket.

Az újraindításra felszáradt a pálya és a boxutca is, azok, akik a pitben ragadtak a piros zászló idejére, a rajtrács végén álltak fel. Wehrlein, Paffett, Mortara, Juncadella, és di Resta volt az első öt sormintája.

A mezőny a rajtrács mögött folytatta a versenyt, az óra 28 percről kezdte meg a visszaszámlálást. A 10. körtől újra zöld zászló volt érvényben, Wehrlein elhúzott a többiektől, míg a második helyen lévő Paffett sok helyet bukott, hiszen még vizes abroncsokon volt. A mezőny végén komoly pofozkodás alakult ki, Rast megpördült.

Wehrlein, Juncadella, Müller, Green és Eng haladtak az első ötben. A versenyirányítás jelentése szerint Auert, Mortarát és Spenglert is vizsgálták „veszélyes manőver” miatt, melyek a boxban történtek.

A 13. kör elején Wehrlein és Juncadella vívtak, a 23-as Mercedesszel versenyző spanyol végül megelőzte márkatársát, élete első győzelme és dobogója volt kilátásban a sikeres manőver után. A HWA-csapat versenyzője remek tempót diktált az élen, több mint 1 másodpercre húzott el az első helyen.

Az első négyben Juncadella, Wehrlein, Müller, Green haladtak 10 perccel a leintés előtt, de ők még nem voltak kint kereket cserélni. Ezzel Wittmann, Glock, és Eng voltak jó pozíciókban, akik az ötödik, hatodik és hetedik helyeken osztozkodtak.

Juncadella a 20. körben tért ki friss köpenyekért, de lassú csere volt a jobb hátsó miatt, egy körrel később a második helyen haladó Wehrlein is követte - sokba került Juncadella lassú cseréje, a mezőny végére került a 17. helyre. Az élen Müller, Green és Wittmann, az első kettő nem volt még cserén. A 22. kör végén Green is kiállt új gumikért, majd érkezett Müller is, ezzel Wittmann, Glock, és Eng, azaz három BMW foglalta el az első három helyet, ami a befutóra sem változott.

Wittmann, Glock, Eng, Rockenfeller és Eriksson az első öt sorrendje, azaz csak BMW-k a dobogón, Audi a negyedik helyen, majd ismét BMW az ötödik pozícióban. Szombaton egyetlen BMW sem végzett az első tízben, vasárnap az összes kocsijuk pontszerző lett. Ez volt Wittmann első idei győzelme: eddig öt győztest avattak 2018-ban hat futam alatt.

Végeredmény:

Poz. Versenyző Nemzetiség Autó Idő Hátrány Köztes Körök
1  Marco Wittmann (D)  BMW M4 DTM  1:17:50.129  kör  26  26
2  Timo Glock (D)  BMW M4 DTM  1:17:55.999  +05.870  +05.870  26
3  Philipp Eng (AT)  BMW M4 DTM  1:18:03.586  +13.457  +07.587  26
4  Mike Rockenfeller (D)  Audi RS5 DTM  1:18:04.066  +13.937  +00.480  26
5  Paul Di Resta (GB)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:18:06.405  +16.276  +02.339  26
6  Joel Eriksson (S)  BMW M4 DTM  1:18:10.575  +20.446  +04.170  26
7  Bruno Spengler (CA)  BMW M4 DTM  1:18:11.310  +21.181  +00.735  26
8  Augusto Farfus (BR)  BMW M4 DTM  1:18:11.593  +21.464  +00.283  26
9  Lucas Auer (AT)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:18:12.340  +22.211  +00.747  26
10  Edoardo Mortara (I)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:18:13.057  +22.928  +00.717  26
11  Robin Frijns (NL)  Audi RS 5 DTM  1:18:13.479  +23.350  +00.422  26
12  Loic Duval (F)  Audi RS 5 DTM  1:18:13.901  +23.772  +00.422  26
13  René Rast (D)  Audi RS5 DTM  1:18:14.392  +24.263  +00.491  26
14  Daniel Juncadella (E)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:18:14.709  +24.580  +00.317  26
15  Nico Müller (CH)  Audi RS5 DTM  1:18:14.994  +24.865  +00.285  26
16  Pascal Wehrlein (D)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:18:15.314  +25.185  +00.320  26
17  Jamie Green (GB)  Audi RS5 DTM  1:18:17.227  +27.098  +01.913  26
18  Gary Paffett (GB)  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:19:06.036  +1:15.907  +48.809  26

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Auer a pole-ban, a Mercedes kibérelte a rajtrács elejét
Következő cikk Wittmann: egyik versenyzőt sem lehet hibáztatni a Hungaroringen történtek miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország