Motorsport.com hírek

Wittmann: egyik versenyzőt sem lehet hibáztatni a Hungaroringen történtek miatt

Marco Wittmann elmondta, ő is majdnem balesetet okozott a boxutcában, amikor „túl hamar” érkezett a csapadék a vasárnapi DTM-futamon, és kollégáihoz hasonlóan megcsúszott a pitben.

Marco Wittmann, BMW Team RMG

Marco Wittmann, BMW Team RMG

Alexander Trienitz

Egy sportbíró súlyos, míg további két személy közepesen súlyos sérülést szenvedett a második magyar versenyen, amikor Auer, Mortara, és Spengler sem tudott megállni a pitben a kerékcserére érkezve. A megszakítás után végül Wittmann a 14. helyről rajtolva nyert a Hungaroringen és aratta idei első sikerét, ami a második volt számára ezen a pályán.

„Ma mellénk állt a szerencse. Elég korán elkezdett esni, ez minket is meglepett”- mondta a kétszeres DTM-bajnok. „Reménykedtünk az esőben, de nagyon korán érkezett és erősen esett. A csapat jól döntött a stratégiát illetően, a megfelelő időpontban hívtak ki kereket cserélni, a boxutca pedig rendkívül csúszós volt. Én is majdnem elütöttem a srácokat –sosem akarunk ilyesmit látni. Ma sajnos megtörtént, de egyetlen versenyzőt sem lehet hibáztatni érte. Mindenkinek jobbulást kívánok, akik érintettek ezekben a balesetekben. Végül minden a kezünkre játszott, az újraindítás előtt pedig tudtuk, elsők között voltunk kint a pitben: onnantól mindent simán kellett csinálni, nem támadni túlságosan, és nem volt szabad sokat kockáztatni azok ellen, akik még nem voltak a boxban.”

„Elég jó volt a tempóm, örülök az eredménynek; tekintettel a 14. helyre és a tegnap mutatott tempóra, nem számítottunk rá, hogy 25 ponttal távozunk ma. Igazából azzal kalkuláltam, hogy egyetlen pontot sem szerzek ma. Néha szerencsére is szükséged van, neked pedig élned kell vele.”

A második helyen végző és az összetettben ismét élre álló Glock elmondta, „vasárnap sokkal jobb formában voltak, mint előtte”. „A helyes irányba mentünk el ma, a nyolcadik helyről kezdtem, és tudtam, nehéz lesz kimaradni a zűrből. Végül kifizetődött a taktikánk, de az a legfontosabb, hogy gyorsan felépüljenek azok, akik ma megsérültek. A többi mind másodlagos. Jó dobogóra állni, de nem valami remek, ami a háttérben történt. Fontos munkát végeznek a sportbírók, fogalmazzunk úgy, ’szabad hétvégén’ teszik mindezt, segítenek a versenyhétvége lebonyolításában”- mondta a német.

Eng is trükkös körülményekről számolt be utólag. „Mindössze 10 km/h-val gurultam be a boxba, és én is túl későn fékeztem. Szerencsére a srácok már fel voltak készülve a helyzetre, arra, hogy lassítok, és a mérnököm is bejelentkezett a rádión, látva, mi történt előtte. Nagyon csúszott a boxutca.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mentőautók és sérült sportbírók: Wittmann nyert a hungaroringi káoszban
Következő cikk Paffett még nem látott ennyire kínos DTM-versenyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország