Motorsport.com hírek

Vajon mennyibe kerül egy DTM-kocsi?

Meglehetősen viharosan ért véget a DTM magyar versenyhétvégéje, amit a helyszínen követtem figyelemmel. Következzen pár érdekes szösszenet!

DTM, Hungaroring-2018

Szombaton unalmas körözésbe fulladt a magyar DTM-futam, amit vasárnap esőkáosz és boxutcai balesetek követtek. Paul di Resta a tavalyi siker után duplázni tudott a Hungaroringen, míg a BMW másnap az esélytelenek nyugalmával vágott neki a menetnek, végül az összes kocsi a TOP10-ben végzett, kisajátítva a dobogót a Wittmann-Glock-Eng trió révén.

A Wittmann szerint „meglepően korán érkező” csapadék többeken is kifogott a csúszós pitben, aminek három baleset és három sérülés lett a következménye, valamint Charlie Whiting módosításokat kért a pályától. Auer esetében egy boxtűzoltó és egy sportbíró sérült, Mortara szintén egy sportbírót ütött el. Az egyik érintett súlyos lábsérülést szenvedett, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba. Pár éve járok már a Hungaroringre, emlékeim szerint most először láttam éles bevetésen a légi egységet – szívből remélem, hogy jó időre ez volt az utolsó számukra.

Következzen pár „leg” a hétvégéről

A leglazább jelenet:

Szombaton, az ABT Sportsline garázsában, amikor az időmérő előtt felcsendült War együttes Low Rider című száma, amit sokan a Tolvajtempóból ismerhetnek és Nicolas Cage-dzsel kötnek össze. Mindezt az autók mögött állva figyelhettem és hallgathattam végig, köszönhetően az Audi „vendégszeretetének”.

A legmegrázóbb jelenet:

A boxutcai balesetek, különös tekintettel Auer és Mortara incidenseire, akik tehetetlenül csúsztak a garázsfal és a sportbírók irányába. Mortara még a pitben lévő állványt is elvitte, a kocsi sérüléseit fekete szigszalaggal próbálták átmenetileg orvosolni.

A legemberibb jelenet:

A szombati rajtrácson Glock egyik szerelője vízzel kínálta a tűző napsütésben táblát tartó grid girlt. Kedves és figyelmes gesztus a Hungaroring forró aszfaltján. (Glock uzsonnás táskájában egy banán is megbújt a kötelező frissítők mellett.)

A legdrágább játékszer:

Nehéz beárazni a DTM-autókat, de az ABT Sportsline csapatfőnöke a péntek esti vacsorán 750 ezer és 1 millió euró (kb. 320 millió forint) közé tette be a kocsik árát, ami elég nagy szórás, de mégis ad némi kiindulási alapot.

A legfurcsább döntés(ek):

Auer incidense után továbbengedik a versenyt úgy, hogy már mentőautó is van a pitben. Majd vasárnap este megbüntetik a három érintettet, Mortara és Spengler még felfüggesztett rajtbüntetést is kap. Kesze-kusza és érthetetlen döntés - állítólag túl gyorsan hajtottak a körülményekhez képest.

A legfogósabb kérdés:

Vajon mennyi idő alatt készül el egy versenygumi? Manfred Sandbichler, a Hankook Tire Europe GmbH motorsport igazgatója sem tudta fejből a választ, így egy dél-koreai mérnököt hívott segítségül, aki a gyárból érkezett a Hungaroringre. A válasz: Ha előkészítették a nyers, azaz szűz gumit, akkor körülbelül 20-25 perc.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A DTM-gumiszállítója nem érti: minek az a sok keverék az F1-ben?
Következő cikk A súlyos baleset miatt módosításokat kértek a Magyar Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország