Alaposan ráncba szedték a DTM-et 2017-re: erősebb és gyorsabb!

Számos ponton hozzányúltak a kocsikhoz a DTM-ben, hogy fokozzák a hétvégék izgalmait és a változatosságot. Gary Paffett szerint nem kérdés, a gumik jelentik a legnagyobb feladatot idén, amikor 18-an lesznek a mezőnyben.

A szabálymódosításokkal azt kívánták meg elérni a DTM-ben, hogy izgalmasabb legyen a versengés, ennek megfelelően csökkentették a leszorítóerőt az autók esetében. 2017-től más geometriával bír az első splitter, a padlólemez és a diffúzor, nagyobb a kocsik hasmagassága, a Hankook pedig puhább abroncsokat szállít a mezőnynek. Utóbbi azt jelenti, hogy jobb teljesítményt nyújtanak, de csak rövidebb etapon, mint eddig, és hirtelen csökken a teljesítményük.

A csapatok egységes felniket használnak – az ATS termékeit -, a 4 literes, V8-as szívómotorok pedig 500 lóerő felett teljesítenek, köszönhetően a 28 helyett 29 milliméter átmérőjű szűkítőknek, és a leömlők terén is szabadabban lehet fejleszteni. Látványos módosítás ment végbe a hátsó szárnyakon, így a DRS hatékonyabban végezheti dolgát, növelve a végsebességet, csökkentve a légellenállást.

A gyártók a héten Vallelungában tesztelték a kocsikat, ahol egy háromnapos gyakorlást bonyolítottak, ami tegnap ért véget. A rutinos Mattias Ekström pozitív benyomásokról számolt be.

„Egyértelműen észre lehet venni a kocsikon végzett változtatásokat – különösen a kevesebb aero, a nagyobb teljesítmény, és az új gumik kombinációját. Szerintem megfelelő irányba tartunk, és idén sok mókában lesz részünk”- mondta az audis.

Paffett szerint az abroncsok jelentik majd a legnagyobb kihívást. „Egy ideje már vártunk a puhább gumikra, mivel jobb teljesítményt nyújtanak az első körben és az időmérőn”- mondta a Mercedes brit versenyzője. „Az autót is kellemesebb vezetni, plusz a gumik gyorsabban kopnak, aminek nagyobb sebességeltéréshez kellene vezetnie a futam alatt. Ez pedig remélhetőleg több csatát és előzést fog eredményezni. A rajongók ezt akarják látni.”

„A versenyzők számára más vezetési stílust jelent mindez”- folytatta. „Valamivel nagyobb a tapadás, de óvatosnak kell lenned azon a téren, hogyan használod azt. Ha túlzásba esel a támadással, akkor túlságosan is kopnak majd a köpenyek, végeredményben pedig nem lesz meg a kellő potenciál. Szemmel kell majd tartanod a gumikat, és érezni azt a pontot, amikor elkezdenek kopni.”

„Az autóban ülve nem rendelkezel precíz adatokkal, olyanokkal, mint a gumik hőmérséklete. Érezned kell ezeket. Ezért is olyan fontos a tesztelés”- mondta. „Minden egyes hosszú etapon tanulunk az abroncsok viselkedéséről. Idén az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy megértsd a gumikat, és a legtöbbet hozd ki belőlük a versenyeken.”

A Mercedes abroncsmérnöke, a 27 éves Fabien Chenin már várja, hogy az új gumikkal dolgozzon idén.

„Igen, valóban így van, mert a gumik sokkal nagyobb szerepet fognak játszani idén a teljesítményben”- felelte a szakember. „Megfelelően kell beállítanod a kocsit, de a versenyzőknek is nagy szerepük lesz a gumimenedzsmentben. A versenyek természete sokat fog változni az új abroncsok miatt – lehet, nem az olyan utcai pályákon, mint a Norisring, de az olyan helyszíneken igen, mint Zandvoort és Hockenheim. Majd meglátjuk, ki tud a legjobban boldogulni velük!”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat DTM
Versenyzők Gary Paffett , Mattias Ekström
Cikk típusa BRÉKING