Paffett nagyon kedves volt di Restával, más nem tudta volna megelőzni

Gary Paffett a biztos pontgyűjtést és a csapatérdeket is szem előtt tartotta, amikor elengedte maga mellett Paul di Restát a második Brands Hatch-i verseny első méterein. A Mercedes-AMG Motorsport PETRONAS versenyzője továbbra is az első helyen áll az összetettben.

Gary Paffett, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Fotót készítette: Alexander Trienitz

A pole-t ugyan Paffett szerezte meg a vasárnapi futamra, de az első kanyarokat követően márkatársa, di Resta vette át a vezető szerepet, majd meg is tartotta azt a leintésig - ez a második sikere volt idén, a harmadik Brands Hatchben.

„Egyszerűen tökéletes volt a mai nap, habár, ha a teljes hétvégét nézem, akkor határozottan nem volt tökéletes”- mondta a 32 éves skót, aki karrierje tizedik DTM-győzelmét aratta vasárnap. „2009-ben és 2010-ben is nyertem Brands Hatchben, ma ismét sikerült. A rajt döntött, fontos volt, hogy Gary elé kerüljek. Ezen a pályán mindig is nehéz a pole-ból kezdeni, mert emelkedőnek vágsz neki. A tegnapi egy kemény nap volt számomra, de este mindent kielemeztünk, ma pedig betalálunk az időmérőn. Ugyanakkor Gary még gyorsabb kört tudott futni, legyőzhetetlen volt a mai időmérőn”- méltatta kollégáját di Resta.

„Biztos vagyok benne, még látni fognak köztünk ilyen versengést a szezon végéig. Tegnap buktam pár létfontosságú pontot, de abban bízok, hogy némi szerencsével hamarosan nekem kedvező fordulatot vesznek a dolgok”- tekintett előre a Mercedes-AMG Motorsport REMUS versenyzője, aki 148 pontjával második helyen áll a tabellán.

További híreink:

Paffett elmondta, miért volt „annyira kíméletes” a rajtnál, és miért nem feszítette túl a húrt.

„Nem mindegy, ki akar elmenni melletted”- mondta Paffett. „Több helyet hagysz a márkatársadnak. Egy Audi- vagy BMW-versenyzőnek nem sikerült volna megelőznie. Azért versenyzel, hogy legyőzd őket, szóval több kockázatot vállaltam volna. Nagyon kedves voltam Paullal. Ugyanakkor, ha végül a címért fogunk vívni, akkor mindent bele fogok adni a küzdelembe”- tette hozzá a 37 éves brit, akinek 177 pontja van.

„Olyan sok pontot kell szerezned, amennyit csak tudsz. Nem nyerhetsz mindig – ahogy ma sem. A rajtom nem volt tökéletes, ez dühítő. Utána már csak arról volt szó, hogy elkerüljem a hibákat, ne okozzak kárt a kocsiban. A biztos második helyre mentem. Szereztem egy újabb dobogót, növeltem az előnyömet összetettben. Próbáltam nyomás alá helyezni Pault az egész verseny alatt - szerintem valamivel gyorsabb voltam nála, mert egész versenyen sikerült 1 másodpercen belül maradni. Egyszerűen csak ’ültem ott’, vártam, vét-e hibát, de nagyon kiegyensúlyozott volt, és végül nyert”- jegyezte meg Paffett.

Di Resta biztos benne, kettejük között fog eldőlni a 2018-as cím. „Gary nagyon kiegyensúlyozott. Ő lesz az, akit le kell győzni idén. 2010-ben jó párharcunk volt, és meggyőződésem, ugyanez lesz a helyzet idén is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Paul di Resta nyerte a második Brands Hatch-i futamot Paffett előtt
Következő cikk Zanardi reméli, felejthetetlen lesz az éjszakai versenyhétvége Misanóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország