BRÉKING

Simon Csaba elhagyja a Tomracinget

Nagy tervekkel érkezett az év elején a Tomracing Motorsport Teamhez Simon Csaba. Hazánk egyik legtehetségesebb driftversenyzője azonban a rengeteg technikai hiba miatt nem tudta kihozni a legjobbat magából. Az utolsó fordulóig esélye volt a bajnoki címre, ám végül a hatodik helyen zárt összetettben.

A szezon végén a csapattal egyeztetve úgy döntött, máshol folytatja tovább. Miklósy Tamás csapatfőnök elárulta, sajnálják a tehetséges driftes távozását, ám máris léptek, és rövidesen bejelentik, kik képviselik a csapatot a 2015-ös szezonban.

„Azt hiszem, nem árulok el azzal nagy titkot, hogy előrébb szerettem volna végezni az összetettben. Új autóval kezdtünk neki az évnek, s emiatt idén több technikai hibával kellett szembenéznünk. Ennek is volt azonban előnye, hiszen megtanultuk, hogy minden egyes helyzetből fel kell tudnunk állni. A megszerzett tapasztalatokat jövőre kamatoztatni fogjuk, ezért már most újragondoltuk a kormánymű kialakítását és az is biztos, hogy erősebb hajtásrendszer fog a Nissanba kerülni” – mondta Simon Csaba, aki azt is elárulta, mikor érezte magát a legjobban a szezon során az autóban.

„Hogy mi volt az idei évnek a csúcspontja? A Bélkő-hegyi hétvége. Végig nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban, és itt végre olyan erős volt, amilyennek már a szezon elején elterveztük” - fogalmazott Csaba, aki a szezonzáró futamra gondol vissza a legkevésbé szívesen - „Itt minden ellenem volt. Hol szervószivattyút kellett cserélnünk, hol a tank kezdett el folyni, hol az egyik féltengely adta meg magát, hol pedig a szervó. Egyszóval elkeserítő egy hétvége volt” – jelentette ki Simon Csaba, akinek a Tomracing Motorsport Team színeiben a Végső Összecsapás volt az utolsó versenyhétvégéje.

„Szeretnék köszönetet mondani a Tomracing minden egyes tagjának az együtt töltött időkért. A legjobbakat kívánom a csapatnak” – zárta a fiatal versenyző.

A Tomracing Motorsport Team csapatfőnöke, Miklósy Tamás sok sikert kívánt Simon Csaba további pályafutásához.

„Csabi roppant tehetséges versenyző, de új impulzusokra van szüksége. Nem szerettünk volna az útjába állni, ezért közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk. Szeretnék köszöntet mondani neki mindenért, amit a csapatért tett, és sok sikert kívánni a továbbiakhoz” - mondta Miklósy Tamás, aki azonban elárulta, jövőre is két driftversenyzője lesz csapatának - „A drift vonal továbbra is megmarad a csapat életében, sőt erősebb szerepet fog kapni jövőre, mint korábban bármikor. De, hogy ki az a versenyző, aki csatlakozik hozzánk, azt egyelőre nem szeretném elárulni” – fogalmazott a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Radák „Radír” János: „Van még bennem küzdőszellem!”
Következő cikk Interjú a háromszoros Európa-bajnok driftversenyzővel, Kerényi Ádámmal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország