BRÉKING

A hétvégén ismét várja a dragfüggőket a kiskunlacházi reptér legendás aszfaltja

A hétvégén folytatódik a Poco Loco Szlovák-Magyar Országos Gyorsulási Bajnokság, melynek most hétvégi fordulójában két-két nemzet legjobbjai csapnak össze május 18-án a kiskunlacházi reptér kezelt aszfaltján. Az egyik összecsapásban a versenyzőkön, míg a másikban az autókon lesz inkább a hangsúly. Hiszen 2013. május 18-án, a pályán a szlovák és a magyar gyorsulási pilóták, míg a klubtalálkozón az amerikai és a japán vasak feszülnek egymásnak.

A kiskunlacházi reptér ezen a hétvégén egyszerre ad helyt a Szlovák és a Magyar Országos Gyorsulási Bajnokságnak. Most kiderül, vajon a magyar, vagy netán a szlovák pilóták képesek a jobb és gyorsabb teljesítményre. Természetesen a profi autóversenyzők mellett a motorosok sem maradnak ki a versenyből, ők is biztosítják mindenki számára a megfelelő adrenalin adagot.

Nem csak az aszfalton, hanem a pálya szélén is két nemzet kincsei küzdenek majd a nézők kegyeiért. Az egyik oldalon sorakoznak majd az amerikai vasak, melyek brutálisak, vadak, mindegyik maga az őserő megtestesítője. Hihetetlenül nagy köbcentis motorok, erős kasztnik, határozott vonalak. Velük szemben a japán vasak, melyek inkább a kifinomult elektronikát, a precíz részleteket, a finomabb formákat helyezik az előtérbe.

A jó hangulatról és a felejthetetlen élményről a pályák mellett sorakozó, valamint az aszfalton egymásnak feszülő szlovák és magyar pilóták mellett sok-sok izgalmas program gondoskodik majd. Természetesen most sem maradhat el a sokak által imádott sétarepülés, és ha az idő engedi, akkor lehetőség nyílik majd hőlégballonozásra is.

Poco Loco Szlovák-Magyar Országos Gyorsulási Bajnokság – 2013. május 18.

Helyszín: Kiskunlacháza repülőtér N47’11.218’ E19’03.949’

Online jegy: http://onlinejegy.dragracing.hu/

Info: www.dragracing.hu

Infoline: 06 30 / 9430-957

 

Időterv :

07:45 - tól: Kapunyitás

08:00 - tól: Autós, Motoros gépátvétel

08:00 - 09:00: Autós, Motoros időmérő edzés

09:00 – 09:30: DSM Club és Yankee Cars Club idő

09:30 - 10:00: Profi Autós Idő

10:00 - 10:30: Motoros időmérő edzés

10:30 - 11:20: Autós időmérő edzés

11:20 - 11:40: Profi Autós Idő

11:40 - 12:00: Motoros időmérő edzés

12:00 - 12:30: Autós időmérő edzés

12:30 - 12:45: Profi Autós Idő

12:45 - 13:10: Motoros időmérő edzés

13:10 - kor: Motoros gépátvétel vége

13:10 - 13:40: DSM Club és Yankee Cars Club idő

13:40 - 14:30: Motoros Döntők

14:30 - 15:00: Profi Autós Idő

15:00 - 16:00: Autós Időmérő edzés

16:00 - 16:20 Profi Autós Idő

16:20 - 18:00: Autós Időmérő edzés

17:00 - kor autós gépátvétel vége

18:00 - 20:00: Autós döntők

20:30 - tól: Díjkiosztó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Következő cikk Kohári Zoltán: „Háromszázötvennel a cél felé!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország