Videós összefoglalón a Dakar-rali ötödik etapja
A szerdai napon az idei kiírás legrövidebb szakaszát teljesítette a 2024-es Dakar-rali mezőnye, hiszen 118 kilométert kellett csupán legyűrnie mindenkinek. Ez viszont nem jelentette azt, hogy ne lettek volna izgalmak.
Az etap győztese a Prodrive-val versenyző Nászer el-Attija lett, aki összességében már 48. alkalommal diadalmaskodott egy adott napon, amelyet nem mellesleg 1 perc 51 másodperces előnnyel húzott be a Toyotát vezető Guerlain Chicherit előtt.
A japán márkának egyébként remekül sikerült az ötödik szakasz, hiszen az első ötben három versenyzőjük is szerepel, köztük a ralit továbbra is vezető Yazeed Al-Rajhival, aki pontosan kétperces hátrányt szedett össze El-Attijához képest.
Az Audiknak eközben ismételten felejthető napja volt, hiszen Carlos Sainz kilenc percnél is többet bukott, ami azt jelentette, hogy összesítésben visszaesett a szakaszgyőztes El-Attija mögé, aki így már a második pozícióban van, és továbbra is komoly esélyesnek számít.
Miközben a keddi nap még Sébastian Loeb nagy teljesítményétől volt hangos, addig a szerda megint a francia balszerencséjét hozta, hiszen kihagyott egy útvonalpontot, ami azt jelentette, hogy 15 perces büntetést kapott. Ezzel pedig a győzelemről szőtt álmai ismételten komoly csorbát szenvedtek, így kíváncsian várhatjuk, a kilencszeres ralivilágbajnok mire megy a folytatásban.
Az összetett tabellát továbbra is Al-Rajhi vezeti El-Attija és Sainz előtt. Csütörtökön és pénteken egy igen nagy újdonság várja majd a mezőnyt, hiszen jön a 48 órás maratoni szakasz, amely során több mint 600 versenykilométert kell teljesíteni.
A szakasz részletes összefoglalóját itt találjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.