Minden, amit a 2024-es Dakar-raliról tudni kell
Már nem járunk messze attól, hogy ismét kezdetét vegye a világ leghíresebb off-road ralis versenye, a Dakar. Ennek apropóján most megosztjuk a legfontosabb tudnivalókat az eseménnyel kapcsolatban, beleértve az időpontokat, szakaszokat, a távot és a részvevők számát.
A Dakar-rali 46. kiadása 2024. január 5-én indul majd útnak, és teljes egészében Szaúd-Arábia területén fog zajlani. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy az arab országban tartják a versenyt, és nagyon úgy tűnik, hogy minden eddiginél komolyabb kihívás vár majd a mezőnyre a 12 szakasz és a prologue során.
Idén lesz egy újdonság is a 48 órás kihívás formájában, amely egyfajta maraton lesz néhány érdekességgel, mivel a résztvevőknek reggel kell majd indulniuk, és lesz majd egy pillanat, amikor mindenkinek meg kell állnia, és csak a következő napon folytathatják és fejezhetik be az 584 kilométeres szakaszt.
A versenyzőknek összesen 7891 kilométert kell majd megtenniük, melyből 4727 lesz a tényleges versenykilométer. Ahogy már mondtuk, a viadal egy 27 kilométeres prologue-gal indul, amely meghatározza majd az indulási sorrendet, és így kulcsfontosságú lesz az első hét eseményeit illetően.
Az első tényleges szakasz aztán Al-Ula városából kezdődik, a célállomás pedig Al Hanakiyah lesz. Ezek után Al Duwadimibe mennek, ahonnan azonban nem lesz egyszerű eljutni az Al Samiyában található táborba, így az első három nap történései máris nagyban befolyásolhatják akár az egész rali végkimenetelét.
Az első öt szakaszt követően érkezik majd a 48 órás kihívás a sivatag közepén, és itt a résztvevőknek összesen 1300 kilométert kell majd megtenniük, ha beleszámítjuk az időmérés nélküli részeket is. Ezt követően aztán Szaúd-Arábia fővárosába mennek a pihenőnapra.
Rijádban tehát lesz némi ideje a mezőnynek, hogy feltöltsék az akkumulátoraikat a második hét előtt, amely ismét egy hosszú etappal kezdődik vissza Al Duwadimibe. Onnan Ha’ilba mennek, majd a rali kiindulópontjára, Al-Ulába térnek vissza. A Dakar-rali végül pedig Yanbuban fog zárulni.
Erre január 19-én kerül majd sor. Ahogy azt már megszokhattuk, indulókból most sem lesz hiány, hiszen összesen 778-an vágnak majd neki az embert próbáló versenynek. Összesen 137 motor, 153 autó, 46 kamion, 10 quad, 80 klasszikus jármű és 10 jövőbe mutató projekt indul majd neki a Dakarnak. Érdemes lesz tehát követni az eseményeket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.