Dakar, 5. szakasz: Peterhansel növelte előnyét, Loeb kiesett!

Stéphane Peterhansel volt a Dakar ötödik szakaszának leggyorsabbja, ezzel növelte előnyét összetettben, viszont márkatársa, Sébastien Loeb kiesett.

A kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb elsőként hajtott ki a szakaszra, miután kedden karrierje tizedik szakaszgyőzelmét aratta, de mindössze öt kilométerig jutott San Juan de Marconától, amikor kénytelen volt feladni a küzdelmeket egy szerencsétlen dűnéről való leérkezést követően. Loeb egy óra után újra tudott indulni, ezt követően viszont ismét megállt, majd újabb két órát kellett vesztegelnie, mire segítséget kapott valakitől.

 

Mivel a navigátor, Daniel Elena meg is sérült, ezért úgy döntöttek, hogy feladják a 2018-as Dakart. Loeb így nyilatkozott a kiesésről: "Minél feljebb mentünk 30 km/óránál, Danielnek annál nagyobb fájdalmai voltak, így pedig egyszerűen nem tudtuk folytatni."

 

Loebék kiesésével így a Peugeot-flotta kétautósra csökkent az élen, Stéphane Peterhansel és Carlos Sainz előnye tetemes a riválisokhoz képest, kettejük közül előbbi pedig idei első szakaszgyőzelmével (több, mint öt perccel előzte meg a toyotás Bernhard ten Brinkét) robog tizennegyedik Dakar-győzelme felé.

Sainz a szakasz elején beragadt a dűnék között, a szakasz végéig pedig 18 perces hátrányt szedett össze, így hátránya immár több, mint fél óra márkatársával, Mr. Dakarral szemben. A harmadik helyre a fentebb említett ten Brinke lépett fel, aki minden toyotás csapattársát állva hagyta. A negyedik helyen a katari Nasszer Al-attijah áll 1 óra 23 perc hátrányban, őt Giniel de Villiers követi újabb 11 perces hátránnyal, aki harmadik lett az ötödik szakaszon.

Peterhansel összetett elsőségét úgy néz ki, senki és semmi nem veszélyezteti jelenleg, viszont nem sokon múlt, hogy a szakaszgyőzelem ne jöjjön össze neki, ugyanis a minis Yazeed Al-Rajhi sokáig vezetett, azonban a szakasz legvégén félórás hátrányt szedett össze. A mostani szakasszal véget ért a Dakar perui szakasza, a holnapi cél már Bolívia fővárosa, La Paz lesz.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Dakar
Esemény Dakar
Versenyzők Stéphane Peterhansel , Sébastien Loeb
Csapatok Peugeot Sport
Cikk típusa Szakaszinfó
Címke bernhard ten brinke, carlos sainz, dakar, dakar rali, peugeot, sebastien loeb, stephane peterhansel, toyota, ötödik szakasz