Dakar: El-Attija nyerte a 4. szakaszt, miután Sainz problémákba ütközött

Nászer el-Attija már így is szép előnnyel vezette az idei Dakar-ralit az összetettben, de szerdán is jól alakultak számára a dolgok, hiszen a katari pilóta megnyerte a napot, miközben a riválisok gondokba botlottak az etap végén.

Dakar: El-Attija nyerte a 4. szakaszt, miután Sainz problémákba ütközött

A gyári Toyota volt a mértékadó a 465 km-es szakasz legnagyobb részében, hiszen a háromszoros győztes, el-Attija diktálta a tempót a legelején, majd a harmadik ellenőrzőponttól csapattársa, Henk Lategan vette át a stafétát ilyen téren.

Carlos Sainz azonban nem hagyta annyiban, és később az élre állt, hamar kiépítve egy egyperces előnyt az elektromos Audival, de az újabb győzelem végül nem jött neki össze, mert egy törött csapágy miatt kénytelen volt csak bekocogni a célba.

A spanyol technikai gondjai egy ideig Yazeed Al Rajhit segítették, aki így ideiglenesen az első helyen végzett, de később kiderült, hogy túl gyorsan hajtott, ezért pedig egy kétperces időbüntetéssel sújtották, mindez pedig Nászer el-Attija szakaszgyőzelmét eredményezte.

További híreink:

Utóbbi versenyző 25 másodperccel tudta megelőzni Sebastien Loeböt, aki a keddi nehézségek után most szépen zárkózott vissza. Sainznak maradt a harmadik pozíció, míg Al Rajhi az ötödik helyig csúszott hátra a büntetése miatt.

A Dakar leghosszabb etapja szépen szedte az áldozatait, mivel sokan futottak bele különböző gondokba. Lategannak például a jobb hátsó kerekével akadtak problémái, és a Toyota támogató csapatát is hívnia kellett.

Stephane Peterhansel sem járt jobban az Audival, egy ugratást követően ugyanis eltört az egyig lengéscsillapítója, így a már amúgy is rosszul kezdődő Dakarja még rosszabbra fordult. Mattias Ekström pedig a karikások harmadik autójával közel 40 percet bukott egy ismeretlen hiba miatt.

El-Attija tehát továbbra is magabiztos előnnyel, 38 perc 5 másodperccel áll az élen, mögötte Loeb következik, míg a harmadik helyre Al Rajhi jött fel. Sainz a legjobb audisként is csupán a 16. helyen van.

Íme a harmadik szakasz rövid összegzése

megosztás
hozzászólás
Dakar: Loebék leeresztették a gumikat a kardántörés után
Előző cikk

Dakar: Loebék leeresztették a gumikat a kardántörés után

Következő cikk

Dakar: Petrucci történelmi szakaszgyőzelmet aratott

Dakar: Petrucci történelmi szakaszgyőzelmet aratott
Hozzászólások betöltése