Dakar 2024: Sürgősségi műtétet hajtanak végre a megsérült quadoson

A spanyol quadversenyző, Toni Vingut több törést szenvedett egy nagy bukás során, és sürgősségi műtéten fog átesni Rijádban.

#176 Toni Vingut, Visit Sant Antoni – Ibiza Yamaha

A 2024-es Dakar-rali ötödik szakasza 188 mért kilométerből és egy többszáz kilométeres összekötőútból állt, az összekötő úton pedig súlyos baleset érte az egyik quadost, Toni Vingutot.

A spanyol versenyző készen állt a maratoni, 527 kilométeres rajtjára, de sietnie kellett, hogy időben el tudjon rajtolni, túl sokat kockáztatott, így elesett, és több csontja is eltört – a farokcsontja is eltört, valamint a jobb karján nyílt törést szenvedett.

Még több hír:

Vingut az orvosi központba ment, ahonnan egyenesen az Al-Hofuf kórházba szállították, hogy sürgősségi műtétet hajtsanak végre rajta.

Eközben a Mercedes változásért kampányolt, de magát lőtte lábon, míg Steiner utódja újra sikeres pályára állítaná a Haast.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dakar 2024: el-Attija nyerte az ötödik, rövid szakaszt, és feljött a második helyre
Következő cikk Videós összefoglalón a Dakar-rali ötödik etapja

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország