Dakar 2024: Carlos Sainz átvette a vezetést, el-Attija nagy bajban
Sebastien Loeb szerezte meg a győzelmet a 2024-es Dakar-rali 48 órás szakaszán, míg összesítettben Carlos Sainz vezet, aki a második lett a szakaszon.
Miután egy éjszakát a sivatag közepén töltöttek, mindössze egy sátorral és egy katonai ételadaggal, az autókategória versenyzői folytatták az 549 kilométeres útjukat a Dakar-rali 48 órás szakaszán, amelyen Carlos Sainz ellenfél nélkül dominált riválisai előtt, mivel legközelebbi kihívója, Mattias Ekström messze lemaradt, akárcsak Nászer el-Attija.
A spanyol mosollyal az arcán érkezhetett meg a D-táborba, annak tudatában, hogy hogyan teljesített az Empty Quarter dűnéin, azonban azzal a tudattal, hogy vár még rá munka, hogy az összesített tabella élén érje el a pihenőnapot a szaúdi fővárosban.
A következő referenciaponton, az F jelű „pihenőhelyen” úgy tűnt, hogy gond van az időkkel, amelyek szerint Sebastien Loeb vezette a különleges szakaszt, majdnem 6 órával a szakasz kezdete után, míg a legjobb Audi 50 másodperccel volt lemaradva.
Az 518. kilométernél viszont a regnáló világbajnok és címvédő pórul járt, több percet vesztett, így pedig elvesztett szinte minden esélyt a szakaszgyőzelemre. Így Sebastien Loeb állt az élre, aki körülbelül másfélperces előnyre tett szert Sainz előtt.
A két nap alatt közel 7 és fél órás idővel a francia haladt át elsőként a célvonalon, hogy újabb szakaszgyőzelmet szerezzen, míg a második helyen célba érő Sainz átvette a vezetést összetettben.
A harmadik helyen csapattársa, Mattia Ekström végzett, aki 10 percet vesztett a szakaszon, de az Audi számára a legfontosabb, hogy fél órával vezetnek a közvetlen üldözőjük, a WRC-legenda előtt. Míg Nászer el-Attija a problémája miatt búcsút mondhat az összetettbeli győzelem megszerzésének.
Most egy pihenőnap vár a pilótákra, amely során feltöltődhetnek, majd jön a Dakar-rali második hete, amely nagyon kemény megmérettetésnek ígérkezik, hiszen a szervezők már figyelmeztették is a résztvevőket, hogy jönnek még meglepetések.
Eközben Schumacher volt csapattársa szerint győztes autóval sem lenne bajnok Hamilton, míg a spanyol sajtó szerint komoly érdeklődő vinné a Haas csapatát.
6B szakasz összesített eredménye (48 óra) a 2024-es Dakar-ralin
Márka
|
Pilóta
|
Csapat
|
Időkülönbség
|
|
1 |
S. LOEB (FRA)
F. LURQUIN (BEL)
|
ULT
#203 - BAHRAIN RAID XTREME |
7:21:56 (1and)
|
|
2 |
|
C. SAINZ (ESP)
L. CRUZ (ESP)
|
ULT
#204 - TEAM AUDI SPORT |
+2:01 (2and)
|
3 |
|
M. EKSTRÖM (SWE)
E. BERGKVIST (SWE)
|
ULT
#207 - TEAM AUDI SPORT |
+10:55 (3and)
|
4 |
|
L. MORAES (BRA)
A. MONLEON (ESP)
|
ULT
#206 - TOYOTA GAZOO RACING |
+22:45 (4and)
|
5 |
|
G. CHICHERIT (FRA)
A. WINOCQ (FRA)
|
ULT
#211 - OVERDRIVE RACING |
+34:05 (5and)
|
6 |
|
S. QUINTERO (USA)
Mr. ZENZ (DEU)
|
ULT
#216 - TOYOTA GAZOO RACING |
+34:05 (6and)
|
7 |
|
G. DE MEVIUS (BEL)
X. PANSERI (FRA)
|
ULT
#221 - OVERDRIVE RACING |
+34:28 (7and)
|
8 |
|
M. PROKOP (CZE)
V. CHYTKA (CZE)
|
ULT
#208 - ORLEN JIPOCAR TEAM |
+36:34 (8and)
|
9 |
G. DE VILLIERS (ZAF)
D. MURPHY (ZAF)
|
ULT
#209 - TOYOTA GAZOO RACING |
+37:04 (9and)
|
|
10 |
|
C. BAUMGART (BRA)
A. ANDREOTTI (BRA)
|
ULT
#245 - X RALLY |
+48:45 (10and)
|
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.