Szakaszinfó

Sainz tetemes előnyt örökölt a Dakaron

Carlos Sainz vette át márkatársa, az autójával küszködő Stéphane Peterhansel helyét az összetett élén az autósok között, és több, mint egy órás előnyre tett szert.

#303 Peugeot Sport Peugeot 3008 DKR: Carlos Sainz, Lucas Cruz

#303 Peugeot Sport Peugeot 3008 DKR: Carlos Sainz, Lucas Cruz

A.S.O.

A korábbi ralivilágbajnok még a hatodik szakaszon nyert először az idei Dakaron, majd a hetediken ott folytatta, ahol előzőleg abbahagyta: másodszor is nyert. A 425 kilométeres etapot 4 óra és 49 perc alatt teljesítette, ráadásul az összetett vezetést is átvette, köszönhetően márkatársa, Stéphane Peterhansel drámájának.

A napot még a francia kezdte meg éllovasként, előnye 27 perc körüli volt Sainzhoz képest, ráadásul a hetedik szakaszon úgy nézett ki, ezt a fórt tovább tudja hizlalni, ugyanis az első három mérőponton további három percet szorgoskodott össze magának. Ezt követően viszont eltalált egy sziklát, amikor ki akart kerülni egy motorost, ennek következtében pedig súlyosan megsérült a bal első felfüggesztése.

Mr. Dakarnak honfitársa, egyben márkatársa, az érdemi küzdelmekből már korábban kiszálló Cyril Despres sietett a segítségére, viszont így is több, mint másfél órát vesztett. Végül a deficit majdnem elérte a két órát is, egészen pontosan egy óránál és 48 percnél állt meg, ennek "köszönhetően" pedig visszaesett az összetettben a harmadik helyre Sainz és Nasszer Al-attijah mögé, valamint Giniel de Villiers elé. Utóbbi két toyotás egyébként a szakaszt a második-harmadik helyen zárta.

A toyotások közül eddig Bernhard ten Brinke állt a legjobban, azonban ő is vesztett a mai szakaszon fél órát, így visszacsúszott Al-attijah és de Viliers mögé.

“Nagyon kemény az egész verseny, és a mai szakasz sem lóg ki ilyen szempontból. Az a kérdés, ki éli túl. Még mindig rengeteg van hátra, a lényeg nekünk most az, hogy probléma nélkül teljesíteni tudtuk a szakaszt. Sok mindent láttunk már az idei ralin, bármikor bármi előfordulhat."

Az összetett állása hét szakasz után:

#

Versenyző

Navigátor

Autó

Idő/

Különbség

1

 Carlos Sainz

 Lucas Cruz

Peugeot 21h41m38s
2

 Nasszer Al-attijah

 Mathieu Baumel

Toyota +1h11m29s
3

 Stéphane Peterhansel

 Jean-Paul Cottret

Peugeot +1h20m46s
4

 Giniel de Villiers

 Dirk von Zitzewitz

Toyota +1h20m54s
5

 Bernhard ten Brinke

 Michel Perin

Toyota +1h25m4s
6

 Jakub Przygonski

 Tom Colsoul

Mini +2h19m2s
7

 Martin Prokop

 Jan Tomanek

Ford +2h22m39s
8

 Halid Al-kaszimi

 Xavier Panseri
Peugeot +2h41m26s
9

 Peter van Merksteijn

Maciej Marton

Toyota +4h23m35s
10

Lucio Álvarez

Robert Howie

Toyota +5h14m16s

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dakar: Peterhanselnek is műszaki problémái adódtak
Következő cikk Peterhansel beavatott minket a balesete részleteibe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország