Vettelnek el kell hagynia a Ferrarit, hogy újraépítse a karrierjét?

Sebastian Vettel karrierje válságba kerülhet, ha ez így folytatódik tovább, miközben a fiatal csapattársa, Charles Leclerc hétvégéről hétvégére egyre magasabb szintre kerül, míg a német esetében úgy tűnik, hogy a helyzet csak rosszabb lesz.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 running into the back of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Hasan Bratic / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Red Bullnál hatalmas eredményeket ért el, és sorra szerezte meg a világbajnoki címeket. Ezzel a négy világbajnoki címmel minden idők egyik legeredményesebb versenyzője lett, és már a legjobbak között tartották számon, majd jött a 2014-es év, amikor rögtön kikapott Daniel Ricciardótól, míg a Ferrarinál sok hibát vét.

Sokan az ő nyakába varrták a 2018-as esztendőt, és vannak, akik szerint 2017-ben is fel kellett volna érnie a csúcsra a Ferrarival. A tavalyi év ebből a szempontból sokkal reálisabb volt. Akkor azt mondták, hogy Vettel számára a 2019-es esztendő vízválasztó lehet a sok hiba és Charles Leclerc érkezése miatt. Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy Sebastian nem tud kikerülni a gödörből.

A németnek eljött az idő, hogy távozzon, elengedje a nagy álmát, és egy másik csapatnál építse újra a karrierjét? De melyik csapat lenne az? A Mercedes, esetleg a Red Bull? A lehetőségek erősen korlátozottak, miközben Leclerc komoly nyomást helyez rá, immáron az időmérő edzéseken is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton vagy Verstappen az F1 királya?
Következő cikk Szüksége van-e a Forma-1-nek Fernando Alonsóra?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország