Méltatlan helyzetben a MotoGP-legendák: Rossi és Lorenzo féltérden

megosztás
hozzászólás
Méltatlan helyzetben a MotoGP-legendák: Rossi és Lorenzo féltérden
Szerző:
, Szerkesztő
2019. júl. 2. 8:41

Valentino Rossi és Jorge Lorenzo 2019-ben váratlanul gyengén szerepel a MotoGP-ben, pedig a két legenda az elmúlt évtizedekben megkerülhetetlen volt a gyorsaságimotoros-világbajnokság csúcskategóriájában.

A két világklasszis motorversenyző együtt tíz világbajnoki címmel rendelkezik a MotoGP-ben, ám a jelek szerint az idei év kihívásai még rajtuk is kifognak. 

Pedig egyiküket sem kell bemutatni, kicsit mégis megteszem. Rossi tíz éve nyerte ugyan a hetedik vb-címét a MotoGP-ben, de azóta is folyamatosan meghatározó erő a sportágban, még tavaly is harmadik lett az év végén. A 2009-ben szerzett vb-címe után a győzelmi stafétát átvették tőle, többek között Lorenzo, aki háromszoros világbajnokként szintén meghatározó alakja a sorozatnak.

Rossi esetében azonban már tavaly érezni lehetett megtorpanást, amely azonban nem az olasznak volt betudható. A Yamaha ugyan több világbajnoki címhez segítette Rossit, ám az elmúlt években már érezhető volt, hogy a gyári csapat egyre kevésbé versenyképes, és Rossi utolsó futamgyőzelmét két éve éppen a hétvégi futam helyszínén, Hollandiában aratta. A tavalyi év második felében pedig már a dobogók is kezdtek elmaradni, ezért is lehetett megnyugtató az olasz szurkolóinak az Argentin és az Amerikai Nagydíj idén, mindkettőn második lett Rossi.

Még több hír:

Azóta azonban Rossi soha nem látott mélységből igyekszik visszakapaszkodni. Az olasz sorra maradt le a Q2-kről, és a gyenge rajtok meghatározták a futamjait is. Az utolsó három hétvégén pedig olyasmi történt vele, amely pályafutása során soha, három versenyen is zsinórban kiesett, ráadásul minden alkalommal csak magát hibáztathatta. Rossi az asseni hétvégén ráadásul Nakagami futamát is kinyírta, és nem is tagadta, hogy a frusztráltság nem segít neki jó döntéseket hozni.

Utoljára Rossi akkor szenvedett hasonlóan, amikor a Ducatival mellényúlt, ám akkor sem volt három egymást követő ilyen rossz futama. Persze Rossit nem lehet leírni, 40 évesen sem.

Lorenzo esete más. A spanyol három világbajnoki címe után a jelek szerint másodszor tett rossz lóra. A Ducati után a Honda még nagyobb kihívás a számára, ráadásul Lorenzót a jelek szerint a visszafogott teljesítmény meg is zavarta. A spanyol csapattársa szárnyal a Hondával, amely Lorenzótól túl kemény stílust követel. A háromszoros világbajnok az egész év során hiába küzdött az első tízbe kerülésért, ám ami az elmúlt hetekben történt, már inkább az akarás számlájára írható.

Még több hír:

Barcelonában néhány kanyarig úgy tűnt, hogy képes a legjobbakkal tartani, végül csak betartani sikerült a legjobbaknak. A katalán produkciója akár az egész vb kimenetelére súlyos hatással lehet, és jól példázta a spanyol akarását, amelynek nyögés lett a vége. Aztán kevesebb min 24 óra elteltével Lorenzo ismét eldobta a Hondát, már tesztkörülmények között, és meg is sérült. Ami aztán hatással lehetett Lorenzo asseni produkciójára, az amúgy is nagyon kemény fizikai kihívást jelentő Honda rövid időn belül harmadszor szaladt ki Lorenzo kezei közül, és ezúttal már nem úszta meg. A csigolyatörésének következményeképpen az asseni után a sachsenringi viadalt is ki kell hagynia. Utána pedig ismét nekiszaladni a kihívásnak, amit a japán gyári motor jelent.

Közben már dörömbölnek a fiatalok, és Fabio Quartararo idei teljesítményét nézve biztosra vehetjük, nem adnak szusszanásnyi időt sem legendáknak.

Következő cikk
A 3 legnagyobb időmérős különbség csapattársak között az Osztrák Nagydíj előtt

Előző cikk

A 3 legnagyobb időmérős különbség csapattársak között az Osztrák Nagydíj előtt

Következő cikk

Még vizsgálatot sem érdemelt volna a Verstappen-Leclerc ügy?

Még vizsgálatot sem érdemelt volna a Verstappen-Leclerc ügy?
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről