Hamilton és Vettel kapcsolata példát mutathatna akár a rajongók számára is

A két pilóta rivalizálása során sok olyan eset volt, amely alapján kenyértörésre kerülhetett volna a sor köztük, azonban ők továbbra is kitartanak az évek során egymás között kialakult kölcsönös tisztelet mellett.

Pole man Sebastian Vettel, Ferrari, with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, after Qualifying

Pole man Sebastian Vettel, Ferrari, with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, after Qualifying

Francois Tremblay

A múlt vasárnapi Kanadai Nagydíj vitatható végjátéka hatalmas feszültséget generált Sebastian Vettel és Lewis Hamilton rajongói között, ám a két pilóta továbbra is olyan, elsősorban a kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatról tesz tanúbizonyságot, amely a Formula-1 történetében egészen különlegesnek mondható, főleg két ilyen kaliberű, de egymással rivalizáló pilóta között.

Ez a kapcsolat már régóta fennáll közöttük, és az időről-időre bekövetkező összezördülések ellenére sem úgy látszik, hogy megkopott volna, sőt, újabban még a média képviselői előtt is bevédik egymást. Az El Confidencial összeállításán keresztül igyekszünk bemutatni, hogy melyek voltak azok a gesztusok az utóbbi években, amelyek azt mutatják, hogy a két versenyző pontosan tisztában van azzal, milyen pozíciót foglalnak el a sorozatban, és hogy ennek megfelelően viselkednek egymással szemben is.

Már olyan apró dolgokból is lehet erre következtetni, mint amelyek a szombati kvalifikáció után voltak láthatóak: bár a német itt Hamilton előtt végzett, ő egyáltalán nem tűnt megilletődöttnek, sőt, elég feldobott hangulatban beszélték meg a paddockban a pár perccel korábban történteket, amelyről Hamilton a sajtótájékoztatón azt mondta:” Nem tudom, miért, de nem vagyok csalódott. Örülök Seb elsőségének, nagyon jó kört ment.”

További híreink:

Szintén itt esett meg az a nyelvbotlás, amelynek köszönhetően Vettel azt mondta a Mercedes pilótájára, hogy „Kanadában elég jóképű szokott lenni...”, amelyet Hamilton mosolyogva megköszönt, de a négyszeres világbajnok gyorsan javított: „A szó amit kerestem, az a „rafkós” volt. De amúgy az is igaz, amit először mondtam, nézzenek csak rá!”. Másnap azonban már feszültebb volt a légkör kettejük között.

De még mielőtt ebbe belemennénk, menjünk vissza a tavalyi Japán Nagydíjhoz. Vettel ekkor már jó ideje a média kereszttüzében volt sorozatos hibái miatt, amelyek ott sem kerülték el, riválisa pedig, szokatlan módon, úgy döntött, az Instagramon foglal állást a német versenyző mellett:

„Szerintem kicsit jobban is tisztelhetné Sebastiant a sajtó. Hihetetlenül nehéz dolgunk van mindannyiunknak, ahogyan minden, a legfelsőbb szinten teljesítő sportolónak. Viszont mindannyian emberek vagyunk, és követünk el hibákat. Nem ezek azok, amelyek meghatároznak minket, hanem hogy hogyan lépünk túl ezeken.”

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, on the podium

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, on the podium

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Ez akár egy korábbi, még a 2018-as Bahreini Nagydíjon történt esetre is lehet reakció, ahol pont, hogy a Ferrari sofőrje állt ki a futamon Verstappennel csatázó, és ütköző Hamilton mellett, aki a jelenetet visszanézve egyszerűen „s*ggfejnek” nevezte a hollandot. Amikor a végső sajtótájékoztatón erről kérdezték a Mercedes ötszörös világbajnokát, Vettel is szót kért:

„Ez így nem túl igazságos. Nem tudom, hogy mi történt, nem láttam, de mindannyian átmegyünk ilyeneken, ez egy ilyen sport, kerék a keréken, pörög az adrenalin. Ha a focistákon lenne mikrofon, tőlük szépirodalmi idézeteket hallanánk meccs közben? Nyilván nem. Nem értem, miért kell Lewist ilyen hülye kérdésekkel traktálni, csak azért, hogy legyen miről írni.”

Még több F1 hír:

„A többi pilótát is tisztelem, de érzem, hogy Hamiltonnal ez kölcsönös.” – mondta valamikor Vettel, és ez most hétvégén is kikristályosodott: miután a verseny győztesének kikiáltott brit felhúzta magához riválisát a dobogó legfelső fokára, Martin Brundle egy korábbi hasonló esetről kérdezte, ahol ő volt egy ilyen büntetés elszenvedője. A válasz a közönség részéről erős füttyszó volt, ám a Ferraris közbelépett: ”Nem hiszem, hogy itt Lewis lenne az, akit fújolni kéne, sokkal inkább az ilyen érdekes döntések.”

Erre további lapátokkal tettek az ezután következő sajtótájékoztatón, ahol ismét biztosították egymást és a közvéleményt arról, amelyet korábban egymás közötti beszélgetéseik alkalmával testbeszédükön és egyéb gesztusaikon meg lehetett figyelni: hogy minden ellentét ellenére a lehető legnagyobb becsben tartják a másikat:

Vettel: „Úgy gondolom, mindketten nagy tiszteletben tartjuk a másikat, és sok mindent elértünk ebben a sportban. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan helyzetben vagyunk, amilyenben, egyszer egyikünknek van jobb napja, egyszer a másiknak. Már olyan régóta csináljuk ezt, hogy akármi történhet, nem változtat ezen a dolgon.”
Hamilton: „Csak egyetérteni tudok azzal amit Seb mondott a köztünk fennálló tiszteletről. Rengeteg évet húztunk le már egymás ellen, és szerintem nincs senki, akivel ennyire élvezném a pályán való küzdelmeket. Bármikor esélyem nyílt arra, hogy összemérjem vele a tudásomat szemtől szemben, mára mind kedves emlékké váltak számomra.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

És valóban, a két évvel ezelőtti Azerbajdzsáni Nagydíjon történt incidens óta úgy tűnik, hogy gyakorlatilag szétválaszthatatlan a két pilóta: Akkor egy biztonsági autós fázis alatt fékezgetett hirteleneket Hamilton, amelynek következtében a német először véletlenül, majd szándékosan is nekiment vetélytársának, heves temperamentumáról téve ezzel tanúbizonyságot. Ám pár nap múlva kölcsönösen elnézést kértek egymástól, Hamilton akkor nyilatkozta ezeket a sorokat, amelyek múlt vasárnap roppant látványos bizonyításra kerültek:

„Jó látni, ha ekkora tűz van egy vetélytársban, mert bár mindannyian hibázunk, sokkal inkább arról szól a dolog, hogy ezeket hogyan kezeljük, és az eset óta folyamatosan egyre jobban tiszteljük a másikat, és most már biztos vagyok benne, hogy ez így is fog maradni. Seb folyamatosan fejlődik, ahogyan előadja magát, ahogyan másokat kezel, és ez nekem nagyon szimpatikus.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újra játékban a Renault: meglesz a McLaren?
Következő cikk Hakkinen szerint neki és Schumachernek nagyobb szabadsága volt az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország