Top események
Forma-1
19 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
26 szept.
-
29 szept.
Hátralévő idő:
2 nap
MotoGP
13 szept.
-
15 szept.
Ez az esemény véget ért
20 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

A Mercedesnek most több esze volt, mint ereje

megosztás
hozzászólás
A Mercedesnek most több esze volt, mint ereje
Szerző:
, Szerkesztő
2019. aug. 8. 14:05

A 34. Magyar Nagydíj egy az egyben megmutatta a jelenlegi Forma-1 nagyszerűségét és rákfenéjét. Amit a Mercedes csinált nehezen emészthető volt, és fantasztikus.

Aki először találkozik a motorsporttal, különösen a Forma-1-gyel, talán nehezen érti, hogyan vethető össze a száguldó cirkusz a többi sport által képviseltekkel, hiszen a sportolók nem azonos körülmények között teljesítenek, így teljesítményük megítélése is viszonylagos. A technika által okozott hendikep azonban éppen ennek a sportágnak a sajátságos része, vagyis, hogy nem csak a versenyzők, hanem a csapatok is összemérik tudásukat, hiszen éppen a technikai fejlődés az alapja mindennek.

És ha ezen túljutott a sportággal csak ismerkedő szurkoló, a vasárnapi Magyar Nagydíj újabb fogós kérdést jelenthetett a számára, olyan jelenetekkel tarkítva, amelyek még a rutinosabb drukkereket is nehéz helyzetbe hoztak.

Lewis Hamilton nagyjából végig gyorsabb volt a kemény keverékeken is Max Verstappennél az első kerékcserét követően, ám a jelenlegi technikai adottságok mellett nem tudta megelőzni riválisát. A vezető Red Bull hátsó szárnyáról érkező turbulens levegő pedig olyan káros hatással volt a Mercedes első részére, hogy Hamilton nem tudott folyamatos nyomást helyezni Verstappenre, aki a pálya előzésre alkalmas pontjain jól védekezett, majd egyszerűen csak kihasználta, hogy azonos körülmények között jelenleg az üldöző majdhogynem esélytelen az előzésre még DRS-sel együtt is, még akkor is, ha láthatóan gyorsabb ellenfelénél.

 

Martin Brundle biztosra vette utólag, hogy Hamilton így is megelőzte volna Verstappent, ám ezt már nem tudjuk meg, mert a Mercedes máshogy döntött. Ez lehetett a pillanat, amikor egy rutintalan F1-szurkoló a fejéhez kaphatott, hiszen a Mercedes kihívta a bokszba Hamiltont, úgy, hogy 8 tized volt csak Verstappen előnye. 21 kör volt hátra, és a brit megtartotta a második helyet, de hátránya jelentős lett.

20-30 évvel ezelőtt fel sem merülhetett volna hasonló, akkoriban nem 1,9 másodperc volt egy kiállás, és ez még olyan tempókülönbség mellett sem lett volna kiautózható, amivel Hamilton a kerékcsere után rendelkezett. Maga Hamilton sem volt biztos a terv sikerében, és amikor csak 7-8 tizedet hozott körönként, a rádióban sem volt meggyőzőek a válaszok. Aztán Hamilton belekezdett, ahogy ő mondta, az időmérős körökbe, és míg az ő gyorsult, a 40 körön át nyűtt Red Bull-abroncsok miatt Verstappen lassult.

És bár Verstappen is kérdezte, miért nem reagált a Red Bull, ám Christian Hornerék éppen olyan dörzsöltek, mint a németek. Teljesen tisztában voltak vele, hogy esélyük sincs. Még ha azonnal, vagyis a következő körben hozzák ki a hollandot, már megkockáztatták volna, hogy Hamilton mögé jön vissza, vagyis a brit már a bokszban előzött volna, utána pedig már teljesen értelmetlen is lett volna megpróbálni.

Még több F1 hír:

Végül Verstappen kénytelen volt megadni magát a pályán a Mercedes taktikájának, Hamilton pedig hiba nélkül végrehajtotta, amit a fülébe súgtak. A brit versenyző és a német csapat ezzel pedig jelezte a törekvő riválisoknak, hogy a technikai különbség csökkenése ellenére ki tud még facsarni győzelmet máshogy is. Mondhatnánk, többet ésszel, mint erővel.

Furcsa, és tapasztalatlan motorsport rajongók számára nehezen érthető fordulat, hogy az üldöző autót annak ellenére hátrányba hozzuk, hogy gyorsabb az üldözöttnél, hogy aztán előzésre alkalmas előnybe kerüljön, de tény, hogy a jelenlegi technikai feltételek mellett valószínűleg így volt a nagyobb esélye a győzelemnek. Nagyszerű taktikai érzék, és persze a sportág tökéletes ismerete, ám ezt még egy "kezdő" F1-szurkoló is joggal várja el a legjobb istállótól.

És a Mercedes bizonyította, hogy ha kell, nem csak erősebb, okosabb is tud lenni a riválisoknál, akik viszont hosszú idő után bizonyították, hogy már nemcsak az eszükre, hanem az erejükre is támaszkodhatnak. A Forma-1 valóban ezer sebből vérzik, ám mindent hajlandóak vagyunk megbocsátani, ha ilyen csatákat, és ilyen taktikai küzdelmet láthatunk, és persze nem csak egy-egy futam erejéig.


13 esztendővel ezelőtt Jenson Button F1-es futamot nyerhetett, amire már nagyon régóta várt. A brit épp a Hungaroringen megrendezésre került Magyar Nagydíjon ünnepelhetett.

Következő cikk
Az élet a Forma-1-ben is a legnagyobb rendező

Előző cikk

Az élet a Forma-1-ben is a legnagyobb rendező

Következő cikk

A vad Alonso-Red Bull pletyka, ami mindent visz

A vad Alonso-Red Bull pletyka, ami mindent visz
Hozzászólások betöltése