Újabb lépéssel közelebb Dakarhoz a Qualisport Racing

Újabb lépéssel közelebb került az Africa Eco Race kockás zászlójához a Qualisport Racing alakulata.

Qualisport SS8

Qualisport SS8

Újabb lépéssel közelebb került az Africa Eco Race kockás zászlójához a Qualisport Racing alakulata: Kovács Miklós és formációja problémák nélkül teljesítette a maratoni tereprali-derbi tizedik szelektív szakaszát, amelyen ismét élvezetes csatát vívtak a Kamazokkal, ám ezúttal nem tudták tartani a lépést a tatárföldi armada kék monstrumaival. >A versenyzőkre a mauritániai Akjoujt környékén egy 430 kilométeres hurokszakasz várt a tizedik versenynapon, a penzum pedig már a szervezői előrejelzések alapján is dolgosnak ígérkezett. Az is volt, ezt pedig Kovács Miklós is megerősítette, miután a nap 5. legjobb kamionos idejével elért a célállomást és a tábort.

 

„Tényleg fárasztó volt, az eleje nagyon gyors, utána kaptunk tevefüvet, homokos részt, sziklákat, elhagyatott kis falvakat. Minden volt benne, amit el lehet képzelni. A sors ismét összehozott bennünket a Kamazokkal, akik utánunk rajtoltak, de hamar utolértek bennünket, mivel mi csak korlátozott végsebességgel tudunk menni. A dűnék között ismét együtt jöttünk-mentünk, elhúztak tőlünk, majd a köves részen defektet kaptak, újra utolértük egymást és csak az utolsó százon léptek meg ismét. Ha igazán beletaposhattam volna a gázba, tudtuk volna tartani a lépést velük, sajnos azonban most ez van. Szerintem így sincs okunk az elégedetlenségre, mert nehéz, de élvezetes napunk volt és megint közelebb kerültünk a célba érkezéshez” – fogalmazott a verseny korábbi szakaszában technikai problémák által hátráltatott, két szakaszt félbeszakító, ám így is a kamionos összesítés 5. helyén álló egység pilótája.

 

Kovácsék segítséget is nyújtottak a nap folyamán, mégpedig az Andrej Cserednyikov és Dimitrij Ciro alkotta kazah-ukrán duónak, akik a szakasz legkomolyabb bukását produkálva pozdorjává zúzták a Ford F-150 Raptort. „Az utolsó ellenőrző pont után körülbelül húsz kilométerrel találtunk rájuk. Az érkezésünk előtt nagyjából tíz perccel törték össze magukat, hatalmasat buktak, az autóból alig maradt valami. Jelezték, hogy nincs semmi bajuk, a kocsit talpra állítottuk és mentünk tovább. Sajnálom, hogy ez történt velük, ugyanakkor örülök, hogy nekünk gond nélkül sikerült teljesíteni a szakaszt”- mondta a Qualisport Racing pilótája.

 

A kamionosoknál egyébként Tatra-nap volt a csütörtök is: Tomas Tomecek nyerte a szakaszt, a korábbi többszörös győztes cseh pilótánál csak az autós mezőny három leggyorsabb tagja futott jobb időt. Jaroslav Valtr végzett a kategória 2. helyén a két Kamaz-egység, Andrej Karginov és Szergej Kuprijanov előtt. Előző napi gondjai után az Opel Dakar Team kamionos párosa, Darázsi Zsolt és Szalai Norbert ezúttal teljesítette a szakaszt, a 6. helyen zártak és összesítésben is ugyanezt a pozíciót mondhatják magukénak. A különítmény autós egységének, Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak ezúttal nehéz napja volt: a Mokkával az autósok között ezúttal csak a 14. helyen zártak, ezzel az autós kategória összesítésében visszacsúsztak a 12. helyre.

 

A szakaszt az autósoknál Jean-Antoine Sabatier, az Africa Eco Race 2015-ös győztese nyerte, a minis Vlagyimir Vasziljev és a hummeres Miroslav Zapletal előtt. Vasziljev nyugodt lehet: előnye 2 óra 8 perc a mai napon az összesítés 2. helyére előlépő Zapletallal szemben, ugyanakkor a kétszeres magyar bajnok cseh pilóta nem engedhet ki, ugyanis a 3. helyen állomásozó Dominique Hosieaux-t kevesebb mint 7 perccel előzi meg. A motorosoknál Gev Teddy Sella folytatta hihetetlen sorozatát: a mindössze 18 éves ifjonc újabb szakaszt nyert az előző két évben diadalmaskodó Pal Ander Ullevalseter előtt, akivel szemben 54 perc az előnye az összesített eredménylistán.

 

Az Africa Eco Race mezőnye pénteken futja az utolsó mauritániai szakaszt, amely 208 kilométer hosszúságú lesz. A hagyományoknak megfelelően ez az utolsó olyan menet, amely még befolyásolhatja a verseny értékelését. A szakasz után a versenyzők határt lépnek, ugyanis az esti tábornak már a szenegáli Saint-Louis ad otthont, a rákövetkező napon, szombaton, pedig a Rózsaszín tóhoz vezető menetet kizárólag demonstrációs jelleggel rendezik.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Africa Eco Race: Két gyári Kamaz a magyar Scania mögött
Következő cikk A kategória 5. helyén végeztek a Qualisport Racing kamionosai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország