Qualisport Racing: Lazítás, vagy mégsem?

A versenyzők számára a lazításról, a szervizcsapatok számára viszont a korábbinál is keményebb munkáról szólnak a maratoni tereprali-futamok pihenőnapjai.

Qualisport

Qualisport

Noha a Scania Qualisport Torpedo hibátlanul működött a kéthetes derbi első felében bonyolított marokkói szakaszokon, Ács László fedélzeti szerelő vezetésével a Qualisport-szerelőgárda alaposan átvizsgálta a sárga monstrumot. Mindeközben Kovács Miklós, a csapat pilótája folytatta a hagyományokat: egyrészt csobbant egyet az Atlanti-óceánban, másrészt pedig az Opel Dakar Team pilótájával, Szalay Balázzsal együtt elkészítették csapataik számára az ebédet. A falatok között idén hazai is, tengeri is akadt, az orjaleves után ugyanis rák és tintahal szerepelt a magyar kontingens menüjében.

„Mint mindig, most is nagyon jó hangulatban töltöttük a pihenőnapot, Dakhla óceánparti táborában egyszerűen nem lehet csalódni. A víz borzalmasan hideg volt, de a hagyományt nem lehet megszakítani, így ezúttal is csobbantam egyet, utána pedig Balázzsal főzőcskéztünk egy kicsit. Komolyra fordítva a szót, szervizcsapatunk számára a mai volt az eddigi legdolgosabb nap, tetőtől talpig átvizsgálták a Torpedót, amely nagyon jól viselkedett a marokkói szakaszokon. Fejben persze már Mauritániában vagyunk, az ottani szakaszok döntik majd el a verseny végkimenetelét. Mi a verseny eddigi részében arra törekedtünk, hogy megkíméljük a kamiont, ami sikerült is, a dűnék pedig reményeink szerint kedveznek majd nekünk. Sokan kérdezik, hogy elérhető-e a dobogó, de erre mindig csak azt mondom a korábbi tapasztalatok alapján, hogy itt bármikor, bármi megtörténhet. Tesszük a dolgunkat, a végén pedig meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – mondta a kamionos kategória 5. helyén állomásozó pilóta.

Vasárnap az Africa Race karavánja előbb határt lép, majd Mauritániába érkezve következik a viadal hatodik szelektív szakasza. Az összecsapás összesen 12 mért szakaszból áll, a befutó január 14-én lesz a szenegáli főváros, Dakar közelében, a Rózsaszín tó partján.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Qualisport Racing: Marokkó kipipálva, jöhet a szünnap!
Következő cikk Qualisport Racing: Kegyetlen kezdés Mauritániában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország