Megkezdte az afrikai kalandot a Qualisport Racing

Immáron élesben is megkezdte kéthetes kalandját a 2017-es Africa Eco Race-en a Qualisport Racing különítménye.

Qualisport

 A Scania-trió a behajózást követő első szelektív szakaszt kategóriájában a negyedik helyen zárta, amely nem rossznak semmiképp sem mondható, ám a nyitónap nem volt problémáktól mentes számukra.

Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája rutinos sivatagi róka: az Africa Eco Race-en immáron nyolcadszor vesz részt, a dobogó összes fokát megjárta már, így tudja jól, hogy a kéthetes derbi nyitányán nincs értelme a túlzott sietségnek. Két állandó társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel ennek szellemében vágtak neki a hosszú hajóutat követő első, a szervezők által bemelegítésnek szánt 85 kilométernyi első szelektív szakasznak, amelyet végül a 8 induló egységgel elstartolt kamionos kategóriában 1 óra 15 perc 26 másodperces idővel a 4. helyen zártak.

„A szakasz eleje kergetőzéssel telt, szokásos ellenfeleinkkel, Elisabete Jacintóval és Tomas Tomecekkel csatázgattunk. Előbb a navigáció vált trükkössé, majd miután kikeveredtünk arról a részről, hirtelen begyorsult a pálya. A szakasz utolsó harmadában nagy sebességgel érkeztünk egy árokhoz, ami nagyon megütötte a Torpedo futóművét, így az utolsó tíz kilométert lépésben tudtuk csak megtenni. Ezzel sajnos veszítettünk két helyet, a srácoknak is dolgozniuk kell a hideg éjszakában, de ennek ellenére is úgy gondolom, hogy nem indult rosszul ez az Africa Race” – értékelt a szakasz végén Kovács Miklós.

A magyar kontingens további tagjai, az Opel Dakar Team két egysége is jól indított: Szalay Balázs és Bunkoczi László a Mokkával az autós kategória 9. helyén kezdett, míg a gárda kamionos duója, az MAN-nel induló Darázsi Zsolt, Szalai Norbert páros a monstrumok között a 7. időt repesztette.

Az autós és a kamionos kategóriákban egyébként papírforma eredményeket hozott a nyitónap: az autósoknál a Mini All4Racinggel versenyző korábbi Világkupa-győztes orosz páros, Vlagyimir Vasziljev és Konstantin Zsilcov vezet, a kamionosoknál pedig a Kamaz gyári csapatának korábbi Dakar-győztese, Andrej Karginov áll az élen. Meglepetés csak a motorosoknál született, ahol egy dél-afrikai motoros, Gev Teddy Sella bizonyult a legjobbnak: a KTM-es versenyzőt a Honda gyári csapatának menője, az olasz Paolo Ceci követte, míg az előző két évben győztes azokon a futamokon az ellenfeleknek szakaszgyőzelmes is csak ritkán engedő Pal Anders Ullevalseter a 3. helyen végzett KTM-jével.

Az Africa Eco Race második versenynapján összese 393 kilométer vár a versenyzőkre, amelyből 370 kilométer lesz a mért táv. Ekkor már az első adag homokot is megkapják: a szervezői előrejelzés szerint néhány kilométerrel a rajt után találkoznak majd az első kisebb dűnékkel, a szakasz folytatása pedig magában foglalja Merzouga legendás dűnesorát is, amelyet szinte mindenki úgy ismer, mint a tenyerét, René Metge, az útvonalfelelős versenyigazgató azonban azt ígérte, hogy csempész némi csalafintaságot az ottani átkelésbe. A napi penzum egyébként gyors részeket és sziklás területeket is érint, így a versenyzőknek lesz mit kipihenniük, miután elérik a tábort, amelynek Tagounite térsége ad otthont.

1. szakasz, Nador–D. Mulaj (össztáv: 610 km, ebből szelektív szakasz: 85.89 km). Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin, Zsilcov (orosz, Mini) 1:00:09, 2. Magnaldi, Magnaldi, Borsotto (francia, Buggy) 1:03 perc hátrány., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, Buggy) 5:35 p h., ...9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 8:45 p h. Kamionosok: 1. Jaroslav Waltr, Rostislav Pliny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 1:10:09, 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 4:41 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 5:10 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 5:17 p h., ...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 16:27 p h.. Motorosok: 1. Teddy Sella Gev (izraeli, KTM) 1:14:00, 2. Ceci (olasz, Honda) 16 mp h, 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:59 p h.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Qualisport Racing: Gépátvétel után, rajtceremónia előtt
Következő cikk Qualisport Racing: Újabb kemény szakasz Marokkóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország