Africa Eco Race: Két gyári Kamaz a magyar Scania mögött

Gyári Kamazok előtt végezni mindig nagy dicsőség, márpedig a Qualisport Racing kamionosai ezt a fegyvertényt hajtották végre az Africa Eco Race kilencedik szelektív szakaszán, a mauritániai Azougui és Akjoujt között.

Qualisport Racing

Egy éve ugyanezen a szakaszon a Qualisport Racing rémálmai váltak valóra: az akkori versenykamion rakoncátlankodott, a trió sok-sok órán át ásózni volt kénytelen a Szaharában, a táborba érve pedig a pilóta megsérült és több napot kihagyni kényszerültek. Kovácsnak és két állandó társának, Czeglédi Péter navigátornak és Ács László fedélzeti szerelőnek felsejlettek a kellemetlen emlékek tavalyról a mai rajtnál, de a jelek szerint ez inkább doppingolta az előző néhány napban technikai problémákkal bajlódó egységet, ugyanis a két gyári Kamazt is felülmúlva a 3. legjobb kamionos idővel zárták a napi szakaszt.

„Nagyon tetszett a mai nap. Az első 90 kilométer gyors terepen zajlott, de átvezetett néhány kis falucskán, így sok volt benne a sebességkorlátozott zóna és nem igazán lehetett száguldozni. Az igazi tereprali ezután kezdődött, volt tevefű, homok és hatalmas dűnék is. Jól éreztük magunkat, csapatként dolgoztunk, mindenki figyelt mindenre” – fogalmazott a táborba érve a pilóta. Kovács természetesen felidézte azt is, hogy milyen volt megmérkőzni a rettegett Kamazokkal, amelyek hosszú évek óta uralják a kamionos tereprali világát: „Alig pár kilométert mentünk csak a dűnék között, amikor utolértük a két Kamazt. Ettől kezdve igazi élvezet volt az egész, mentünk előttük, közöttük, mögöttük, igazi tilitoli zajlott, mert folyamatosan kerestük az előzési lehetőségeket. Igazi harc volt, amibe egyszer csak bekapcsolódott Szalay Balázs is, aki úgy csapódott be közénk és az egyik Kamaz közé, mintha egy hegyről szaladt volna le. Néhány kilométeren át együtt vonatozunk, de utána szem elől vesztettük a Mokkát, ami a dűnék között nem volt nehéz. A CP2 után sajnos a Kamaz megelőzött, amiben szerintünk most csak az játszott szerepet, hogy nekik nagyobb a végsebességük, mi ugyanis a korábbi napok gondjai miatt legfeljebb 130-cal tudunk menni. Úgy gondolom, hogy a mai nap végén így is van okunk az elégedettségre.”

A kamionosoknál a Bonver-Tatra pilótája, Jaroslav Valtr nyerte a szakaszt, a 2. helyen pedig a szintén tatrás, korábbi többszörös győztes Tomas Tomecek zárt. Noha a kamazos Andrej Karginov ezúttal a magyar Scania mögött végzett, a kategória összesítésében továbbra is őrzi vezető pozícióját: előnye 1 óra 19 perc Valtrrel szemben, míg a 3. pozícióban állomásozó Tomecek lemaradása 2 óra 36 perc az éllovashoz képest. A monstrumok között induló másik magyar formáció, az Opel Dakar Team MAN-jével startoló Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a marokkói nehézségek után ezúttal újabb gondokkal szembesült, így a második ellenőrző pont után félbeszakították a szakaszt és összekötőn jutottak el a táborig, így újabb adag időbüntetésre számíthatnak.

A gárda autós párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László az autós kategória 12. helyén zárta a napi szakaszt, az összesítésben pedig előreléptek a 8. helyre. A szelektívet az autósoknál Patrick Sireyol nyerte, a kétszeres magyar bajnok cseh Hummer-rakéta Miroslav Zapletal előtt. Ugyan ezúttal csak a 7. helyen végzett, Vlagyimir Vasziljev a Mini All4Racinggel őrzi a vezető pozíciót: az orosz 2 óra 2 perces előnnyel áll az MD-Optimusszal versenyző francia Dominique Hosieaux előtt, míg őket a 3. pozícióba előrelépő Zapletal követi, aki mindössze 4 perccel van lemaradva Hosieaux-tól.

A motorosoknál nem volt úja nap alatt: a verseny legnagyobb felfedezettjének számító fiatal motoros, a 18 esztendős Gev Teddy Sella ismét behúzott egy szakaszgyőzelmet és vezet az összesítésben az előző két évben győztes Pal Anders Ullevalseter előtt. A 12 szelektív szakaszból álló, január 14-én, a szenegáli Dakar mellett, a Rózsaszín tó partján záruló maraton tizedik versenynapján újabb hurokszakasz következik. A versenyzőkre Akjoujt környékén olyan 423 kilométeres szelektív vár, amely magában foglalja Mauritánia minden kihívását, beleértve a hatalmas dűnesorokat is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi a közös a tavalyi Dakar-győztes csapatban és a magyar Qualisportban?
Következő cikk Újabb lépéssel közelebb Dakarhoz a Qualisport Racing

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország