Qualisport Racing: Gépátvétel után, rajtceremónia előtt

Felkerült a 405-ös rajtszám a Qualisport Racing Scania versenykamionjára, miután a különítmény átesett az Africa Eco Race adminisztratív- és technikai gépátvételén, amelyet Monaco szomszédságában, Mentonban tartottak meg a szervezők.

Qualisport

Qualisport

Nincs idegőrlőbb része egy-egy terepralis összecsapásnak a rajtot megelőző ellenőrzéseknél. Az illetékesek ilyenkor átnézik a csapattagok és a gépek teljes dokumentációját, a járműveknek pedig a legapróbb porcikáját is tanulmányozzák, hogy azok megfelelnek-e a sportszakmai és biztonsági előírásoknak. A Qualisport Racing együttese jelentős tapasztalatokkal rendelkezik az ilyen ellenőrzésekkel kapcsolatban is, hiszen az Africa Eco Race-en már nyolcadszor vesznek részt (nem is beszélve a többi hazai és külföldi megmérettésről), így simán teljesítették az első kötelező feladatot.

“Ez az első Africa Race, amelyen az új kamionunkkal, a Scania Qualisport Torpedóval veszünk részt, így nem meglepő módon mindenki, az ellenőrök is nagyon kíváncsiak voltak az új járműre. Minden rendben, az autó már Monacóban, a parc fermében várja a holnapi ünnepélyes rajtceremóniát. Mentonban is remek volt a hangulat, jó érzés volt újra találkozni az Africa Race nagy családjának többi tagjával, holnap pedig még nagyobb felhajtás várható a rajtnak otthont adó Monacóban. Már az is lenyűgöző volt, amikor ma átkocsikáztunk oda, hiszen a Forma-1-es versenypálya jelentős részét is érintette az útvonalunk. Örülök, hogy Szilveszter napjának délelőttjére is viszünk egy kis terepralis csemegét hercegség utcáira. Csapatunk hangulata kiváló, és jó látni, hogy az Opel Dakar Team legénységével együtt szép magyar kontingens képviselteti magát a versenyen” - mondta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós, aki két állandó társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt alkotja a versenytriót.

A viadal kamionos kategóriájában az évek során a dobogós összes fokát megjáró, 2010-ben győztes alakulatot hatfős stáb kíséri a több mint 6000 kilométer össztávú Africa Eco Race-en, amely a klasszikus Dakar-útvonalon halad, átszelve Marokkót, Mauritániát és Szenegált.

A különítmény DAF szervizkamionjának fedélzetén Várda Ferenc, Jakab László és Rendvai László a Scania Qualisport Torpedo versenykamion szakszerű műszaki kiszolgálásáról gondoskodik majd, míg a csapat Toyota Land Cruiser kiszolgálóautójával Mészáros Sándor csapatvezető, Varga Imre, a tereprali szakág hazai vezetője, valamint a szervizcsapat rangidős munkatársa, Bokor Attila követi a kamionos egységet. A szombati rajtceremónia után az Africa Race mezőnye Séte kikötője felé veszi az irányt: az Újévet a Marokkó partjai felé tartó hajón köszöntik majd, az első szelektív szakaszt pedig a kikötés napján, január 2-án futják.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Következő cikk Megkezdte az afrikai kalandot a Qualisport Racing

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország