Az amputált lábú Billy Monger a hétvégén ismét versenyen indul

Azok után, hogy egy F4-es versenyen súlyos balesetet szenvedett és amputálni kellett mindkét lábát, Billy Monger nem adta fel, a hétvégén pedig ismét versenykörülmények között róhatja a köröket a brit F3-as bajnokságban.

Billy Monger nem egészen egy éve, 2017 április 26-án szenvedett rettenetes balesetet, amikor a Donington Parkban egy F4-es versenyen közel kétszázas tempónál belerohant az előtte a pályán ragadt Patrick Pasma autójába. A baleset következtében Monger mindkét lábát térdtől lefelé amputálni kellett, innen jutott el szűk egy év alatt oda, hogy a hétvégén ismét versenyezhessen a Carlin színeiben.

"Örömmel jelenthetem be, hogy a hétvégén rajthoz állok a brit F3-as bajnokság első hétvégéjén." - mondta Monger Twitteren. "Egyelőre csak egy-egy versennyel gondolkozunk előre, mindenesetre remélem, hogy hamarosan meg tudunk állapodni az egész szezonnal kapcsolatban. Köszönet a Carlinnak és a Bayharnak a folyamatos támogatásért."

Monger megsegítésére balesete után minimális időn belül közel egymillió, egészen pontosan nyolcszázezer font gyűlt össze, ennek is köszönhette azt, hogy már három hónappal a kis híján tragikus eset után autóba tudott ülni. Az angol fiatal érthető okokból átalakított autóval versenyez, kézzel vezérli a gázt, a féket és a kuplungot is.

A brit F3-as bajnokság nyolc helyszínen három-három versenyből áll, ennek a 24 futamnak a leintése után jutnak el oda, hogy bajnokot tudnak hirdetni. Monger csapattársai a Carlinnál Nicolai Kjaergaard és Sun Yue Yang lesznek.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat BF3
Versenyzők Billy Monger
Csapatok Carlin
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke billy monger, brit f3, carlin, f3, forma-3