Visszatérő problémáról van szó

Budapest belterületén szinte havi rendszerességgel hallani arról, hogy hétvégenként illegális utcai versenyeket rendeznek, a rendőrség több razziát is tartott már ez ügyben, ennek llenére újra és újra történnek hasonló esetek.

Ezúttal a Váci úton történt egy csattanás (a Váci út egyébként rendszeres visszatérője ezeknek a történeteknek), miután a hírek szerint egy gyorsulási versenyen részt vevő autó egy padkára, majd egy villanyoszlopnak hajtott.

Az autó szinte a felismerhetetlenségig összetört, az utasokat pedig kórházba kellett szállítani, egy férfi életveszélyes, míg egy nő súlyos sérüléseket szerzett.


Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.