Újra frissül a Nissan GT-R, eddig még nem látott erejű változattal

A kozmetikai beavatkozások mellett a Nissan a GT-R legerősebb Nismo változatát is bemutatta a T-Spec különkiadás személyében.

2024-nissan-gt-r-nismo-special-edition

A Nissan GT-R átalakul, de a nagy felújítás egyelőre még várat magára: azok, akik a több mint tízéves generáció lecserelésére vártak, csalódni fognak, mert a japán gyártó mindössze apróbb változtatásokat eszközölt a modellen.

A 2024-es modellévre a GT-R természetesen kapható lesz az erősebb Nismo változatban, sőt, annak a T-Spec kiadásában is, de erről később, előbb azt fontos tudni, hogy az új GT-R sima változata tavasztól lesz megvásárolható – már ahol, ugyanis Európából kitiltották, amiért túl hangos volt.

Kezdjük a sima GT-R-rel, melynek hűtőrácsát lecserélték és a sárvédőket is optimalizálták, hogy az autó aerodinamikai teljesítménye javuljon. A légellenállási együttható így maradt 0.26, de már több leszorítóerőt generál. A vékonyabb rácsozatú hűtőmaszk a légellenállást hivatott csökkenteni, de a motor hűtésén is javít.

További híreink:

A Nismo változat esetében a fő újdonság az új hátsó szárny és annak vékonyabb szárai, valamint közel 10%-kal megnőtt felülete. Érdemes még megemlíteni az új hátsó diffúzort és az új színt, amit lopakodószürkének kereszteltek, de igazából csak sima szürke.

A motorháztető alatt a már jól ismert, 3,8 literes ikerturbós V6-os szerepel, amely akár 573 lóerőre és 632 Nm maximális nyomatékra is képes. Ehhez egy hatsebességes, duplakuplungos váltó társul, mely egy összkerék-hajtású rendszerre küldi a naftát.

A GT-R Nismónak még ennél is nagyobb teljesítménye van, ide a VR38DETT erőforrás fejlesztett verziója került 608 lóerővel és 651 Nm nyomatékkal. Hogy még ezen is javítson, a Nissan egy új félig önzáró differenciálművet és egy új felfüggesztést is beszerelt, bár utóbbi csak a Japánban eladott autók sajátja lesz.


A Red Bull is közzétette, mikor mutatja be új autóját!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eltűnt a laptopja a hotelszobából, Audijával tört-zúzott a recepción egy autós Kínában
Következő cikk Ezzel a villanyautóval állnak rajthoz Vettel és társai a Race of Championson

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország