Új eladási rekord a Ferrarinál, 2023-ban pedig még erősebbek lehetnek

A Ferrari értékesítési rekordot döntött a 2022-es évben, a vezérigazgatójuk, Benedetto Vigna pedig arra számít, hogy a 2023-as évük még ennél is erősebb lesz.

Screenshot 2022-06-19 at 09-42-22 A Ferrari megerősítette 2025-ben jön az első villanyautó Maranellóból

Csütörtökön közölte a Ferrari, hogy új rekordot döntöttek az értékesítés terén: 13.221 autót értékesítettek, amivel 18,5 százalékkal felülteljesítették a 2021-es eredményeiket, míg a legfontosabb pénzügyi mutatókban 16 százalékos növekedést tudtak elkönyvelni.

„A tavalyi évünk kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárult, amelyek túlszárnyalták a várakozásainkat, és minden fronton új rekordokat állítottak fel: a nettó nyereségünk 939 millió euró, a szabad cash-flow-nk pedig 758 millió euró volt.”

További híreink:

„Ezek a számok jelentik annak az alapját, hogy a 2023-as évünk még erősebb legyen, ami a termékeink iránti, világszerte jelentkező magas keresletnek köszönhető” – fogalmazott Vigna.

A jó hírnek köszönhetően a milánói tőzsdén jegyzett cég árfolyama pár óra alatt közel 2 százalékkal emelkedett. A Ferrari új, 390 ezer eurót kóstáló autója, a Purosangue várhatóan a második negyedévben kerül leszállításra, és a márka elmondása szerint a megrendelések száma minden várakozást felülmúlt.

A Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Frederic Vasseur pedig fogadkozik, hogy oroszlánként fog harcolni a Mercedes első emberével, Toto Wolff-fal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamisítatlan amerikai történet: Elloptak egy rendőrautót, majd fennakadtak vele a síneken
Következő cikk Egyedül marad a Countach a modern klasszikus Lamborghinik sorában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország