A Porsche Boxsterből készített másolat első lépése az eredeti autó szétszedése volt, hogy rátegyék az új kasztnit. A tulajdonos az így készített modellel furikázva látott meg Szentpétervár utcáin egy Ferrari 458 Italiát és beszélt is annak tulajdonosával, majd leparkolt mellé, hogy összehasonlítsák a két autót.

A videós két évet ölt az átalakításba, amely rengeteg aprólékos munkát igényelt. Ahogy a hasonló házibarkács-másolatok esetében, bár ez is meglepően hasonlít, vannak részek, ahol az illúzió szétesik, ezért fontos, hogy össze lehessen a kettőt hasonlítani.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Itt például a hátsó rész simább felületei pontosabbak lettek, de a bonyolultabb alakok nagyobb kihívást jelentettek. Vannak kisebb hibák, mint például a saját készítésű hátsó lámpa – az elsőket be tudták szerezni egy valódi Ferraritól. A valódival ellentétben a búra felső része nem üveg, hanem műanyag. Szerencsére karbonként is lehetett ezt az elemet választani, ezt utánozzák itt.

A csatorna többi videójában is feltűnik a sárgára festett autó saját tervezésű utasterével. Összességében elég szép, ha nem is tökéletes másolat kerekedett belőle, azonban a kisebb hibákért kárpótolhatja az embert az alkotó elszántsága, egy ilyen elkészítése ugyanis rengeteget követel az embertől, így hiába nem lett belőle valódi Ferrari, így is tökéletes az erőfeszítés.


Mindeközben egy tervezőcég elképzelte, hogy nézhetne ki a Lamborghini Countach, ha 2021-ben is gyártásban lenne. A képeket itt lehet megtekinteni.