A modell első változatának bemutatója óta óriási érdeklődés övezi a Honda első tisztán elektromos-meghajtású városi kisautóját, amely retro megjelenésével pillanatok alatt belopta magát az emberek szívébe. Épp ezért lehet érdekes hír, hogy a modellre immár Európában is leadhatják előrendeléseiket a brit, német, francia és norvég érdeklődők, akiknek nagyjából 900 eurót, vagyis 300 ezer forint körüli összeget kell befizetniük a gyártónak.

Azok, akik befizetik a fenti, egyébként visszatéríthető összeget, az év későbbi szakaszában a rendelésüket is leadhatják a modellre, ám annak kiszállítására 2020 tavasza előtt semmiképpen sem kerülhet sor. Az időt persze addig is elüthetik az érdeklődők, ugyanis a 900 euró befizetése után már ki is választhatják az autó színét. Választási lehetőségből ötöt biztosított a gyártó, ezek a Platinum White, Crystal Black, Crystal Blue, Modern Steel és Charge Yellow fantázianeveket viselik.

Honda és Prototype
Honda e Prototype

A Honda e sorozatgyártott változata a vállalat ígérete szerint szinte pontosan ugyanúgy fog kinézni, mint a Genfi Autószalonon prezentált prototípus, vagyis a vásárlók tudják, mire számíthatnak. Ígéretük szerint nem kell majd csalódni a menetteljesítményben sem, tipikus hondás dinamizmust ígérnek, ám ennek bizonyításával várjuk majd meg az első teszteket.

A kompakt méretű újdonság mindenesetre nagy sikerek elé nézhet, és bár a specifikációját továbbra is ügyesen titkolja a gyártó, egyesek tudni vélik, hogy 201 kilométeres hatótávolságra és 30 perces töltési időre lehet számítani.

Galéria: Honda e-Prototype