A német Hansjorg von Gemmingen 2019-ben már beírta nevét a Guiness-rekordok könyvébe, amikor Tesla Model S P85 autója elérte az egymillió kilométert, most azonban újabb mérföldkövet hagyott maga mögött, ugyanis a másfél millió kilométert is elhagyta az autó számlálója.

Von Gemmingen 2014 márciusában használtan vásárolta meg Tesláját, amelynek órája akkor 30 ezer kilométert mutatott. Ezután taxizni kezdett vele, így gyűltek a további kilométerek – számolt be a HVG.

Az autón persze nyomott hagytak az évek, a Model S mostanra a harmadik motort és negyedik akkumulátorcsomagot fogyasztja. Gemmingen elmondása szerint az első csomaggal akkor kezdődtek a problémák, mikor a kilométeróra 290 ezer körül járt, a legtöbb javítást pedig még a garancia idején belül elvégezték.

Az egymillió kilométer elérése után a tulaj nagyjából 13 ezer eurót, vagyis 4,66 millió forintot fordított szervízköltségre. Gemmingen egyébként szívesen posztol autójáról, amikor pedig 1 199 413 kilométeres óraállással képet rakott ki, még maga Elon Musk is gratulált hozzá.

Gemmingen azt tervezi, hogy továbbra is halmozza a kilométereket; előbb jöhet az 1 millió mérföld, aztán pedig a 2 millió kilométer is. A tulaj birtokol egy Tesla Roadstert is, amelynek számlálója 633 599 kilométert mutat.

 

Mindeközben megérkezett az új Kia Sportage magyar árlistája, ami jelentős drágulása ellenére így is kedvezőnek mondható. A részletekről itt írtunk.