Mint mindig, a csúcskategóriás A3 most is az RS3 jelzést fogja viselni, a modell tesztelése pedig úgy tűnik, megkezdődött, legalábbis erre lehet következtetni a fotókból, melyeken még erősen álcázott állapotban látható az újdonság. Érdekesség, hogy miközben az új RS3 Sportback már tavaly októberben kimerészkedett az utakra, addig a szedán változat csak most először mutatta meg magát a nyilvánosságnak (galéria a lap alján).

Az első fotók alapján nagy meglepetésről nem lehet beszámolni, leszámítva természetesen a hátsó részt, amely a szedánra jellemző stílusjegyeken túl egy csomagtartóra rögzített visszafogott hátsó spoilert is felvonultat.

Aki keres, az talál, tartja a mondás, és ha jobban megnézzük, felfedezhetünk néhány elemet, amik az RS3 Sportback-en már helyet kaptak. Ilyen elem például a hasonló hátsó lámpa és annak LED-es grafikája, de ide sorolható a nagy méretű ovális kipufogóvég és a masszív diffúzor is, ami minden Audi Sport modell sajátjának tekinthető.

Az új Audi RS3 a jelenleg használatos 2.5 literes, turbófeltöltővel ellátott öthengeres TFSI motor frissített változatát kapja meg a gyártótól, ami az előrejelzések szerint némi teljesítménynövekedést is eredményezhet. Ennek mértéke 20 lóerő körül alakulhat, ami végső soron az RS3 esetében 420 lóerős teljesítményt és 500 Nm-es maximális forgatónyomatékot jelenthet.

Úgy tudni, a későbbiekben érkezhet egy még erősebb variáns is, esetében 444 lóerőről szólnak a hírek, ám bővebb részletek egyelőre nem ismertek. Tudjuk viszont, hogy kiviteltől függetlenül az újdonság kizárólag duplakuplungos automata váltóval és összkerékhajtással lesz kérhető, a drift funkció pedig a dolgok jelenlegi állása szerint opcióként lesz elérhető.


Az Audi 2019 végén nagyszabású felújításba kezdett, már ami autóparkjukat illeti, ez alól az RS 7 Sportback sem lehetett kivétel. Íme egy hosszabb videó, mely alaposan bemutatja az újdonságokat.