Tengerpart? Láblógatás? Jó lesz a sátorozás, sütögetés és sörözés esténként az Eifel-hegység kellemesen hűs levegőjében, ahol a Cupra 300 izzó fékei és pattogó kipufogója is könnyebben lenyugszik a menetek után. A fürdőruhát otthon lehet hagyni, 20-25 Celsius fölé nem nagyon megy a higanyszál. A nyugat-európai nyaralás nem olcsó mulatság, a családnak bele kell kalkulálni az autópályadíjat, az oda-vissza több mint 2000 kilométeres távot, nem beszélve a „touristenfahrten” jegyről és gumigarnitúráról, amit apa el fog használni a több mint 20 km hosszú körök abszolválása során.

Seat Leon ST Cupra 300

De apa hajthatatlan. Németországba kell menni, 300 lóerő, összkerékhajtás (4Drive), és egy jól pakolható családi kombi szerepel az érvei között, amit nemrég szereztek be. Igaz, a poggyász többsége maximum a tetőboxban kap helyet, mert az 587 literes csomagtartóba négy új abroncs kerül 235/35 R19 méretben. Apa nemrég vette meg az új igáslovat, eltartott egy ideig, mire meggyőzte a feleségét, hogy a Leon Cupra ST 300 igenis ésszerű választás; ugyan már, csupán 2 literes TSI motor van benne, a fogyasztása sem lesz eget rengető: katalógus szerint mindössze 7 liter. „Látod, Kicsim, már-már dízel!”- hangzott el a konfigurátor felett merengve.

Seat Leon ST Cupra 300

Négy felnőtt kényelmesen elfér benne, a csomagtér 1470 literig bővíthető, a Cupra felirattal ellátott, feláras sportülések remekül tartanak, de nincs olyan érzésed, hogy satuba vagy szorítva, tökéletesek a hétköznapokban – talán egy állítható combtámasz azért még jól jönne. A lábtér is remek mögöttük, 321 310 forintért pedig bepipáljuk a panorámatetőt, így a gyerekeknek is jut a napfényből. „Hát nem csodálatos? Imádni fogják!”- vetette oda párjának, aki érezte, valahol lennie kell egy csapdának, de még nem tudta, hol.

Addig-addig konfiguráltak, hogy a 10.5 milliós alapár végül további két és fél millióval ugrott meg. „Mindent a család boldogságáért és kényelméért”- érvelt apa a hatsebességes DSG, a 4Drive, és a számos extra mellett.

Seat Leon ST Cupra 300

Látszólag minden rendben, semmi túlkapás. A Mystery kék metál (168 910) nagyon passzol a géphez, a piros Cupra nyergek azonban már sejtetnek valamit, nem beszélve a logóról a hűtőrácson, de árulkodó a dupla vég és a 300-as plakett is a csomagtérajtón. Gusztusos, jól eltalált csomag. Belül a már említett és magasztalt sportülések, alumíniumpedálok, lapított kormány, és Alcantara ajtókárpit árulkodnak a csúcskivitelről. Meg persze a belépő: egyedi küszöbdíszek felett hatolunk be.

Az első kilométerek Komfort módban telnek, semmi különös. Kicsit gyanús a kemény futómű, meg jelen van egy jellegzetes, állandó morgás, mély tónussal. Valami rohadtul fel akarna már törni – apából is. Hogy ne bukjon le túl hamar, a fedélzeti számítógép adatait sehol sem jeleníti meg, elég volt, hogy ő látta egy pillanat erejéig a városi araszolásban: 14.2 literről indulnak.

Seat Leon ST Cupra 300

Simultak a dolgok, beleértve az útfelületet is, ideje ismerkedni az autó képességeivel. Erőteljes gázadás, szempillantás alatt bőven túllépték a megengedett sebességet. Nem csoda: 300 lóerő 5500-nál, 380 Nm már 1800-tól. A DSG gyorsan és észrevétlenül kapcsolgat, 4.9 másodperc alatt már százon is tud lenni, szinte minden fordulatnál és sebességi fokozatban irdatlan tartalékai vannak. Ezzel nem gond szöcskeként ugrálni a tömött országúti sorban, egyenként tudva le a vonatként zakatoló útakadályokat – bármennyien legyenek is a fedélzeten.

És akkor komolyra fordult a menet. Kockás zászlóval díszített gomb megnyomva, és rögtön Cupra mód, nem komolytalankodunk a Sporttal. Közben a 8 colos érintőképernyőn előcsalogatva a Sport HMI felület, így apa folyamatosan képben van olyan paramétereket illetően, mint az olajhőmérséklet, turbónyomás, nehézségi gyorsulás. Cupra módban „rémisztő” dolgok történnek anya számára. A fordulatszám megugrik, a visszaváltások során gázfröccsökkel öblöget és durrog a kipufogó, a motorfék satuként lassítja a kocsit gázelvételnél; anya szeme guvad, megjelennek az első örömkönnyek – vagy sír, ki tudja, de az biztos, hogy sikong. Rég volt ilyen jó neki. Vagy ennyire rossz. Ő sem tudja eldönteni, de legalább történik valami. Egy idő után ez is nagy kincs.

Seat Leon ST Cupra 300

A 4Drive és a Continental-gumik – no meg az adaptív csillapítók és feszes futómű – sínautót faragnak az ST-ből, rezzenéstelenül fogja az aszfaltot a kocsi, az enyhe orrtolást finom gázelvétellel lehet likvidálni. Kanyartempója egyszerűen versenypályát kíván, közúton ez az autó értelmetlen, kihasználhatatlan, felesleges. A táncos fenék fogalma ismeretlen: olyan erősen kellene provokálni – kikapcsolt elektronikával -, hogy az már az öngyilkosság veszélyét hordozza magában. Kormánya szintetikus érzést nyújt, mint a legtöbb modern szervo, de pontosan terelhető vele az ST. Apa érzi, tökéletesen választotta meg a családi mindenest. Csak legyen már végre egyedül benne.

Seat Leon ST Cupra 300

„Mennyit eszik?”- veti oda végül a zaklatott feleség az első kör végén. „Khm, hát, 11.5 liter, átlagban, fedélzeti számítógép szerint.” Néma csend az utastérben. A motor jár, nyugszik a technika, halk pattogás szűrődik fel a kocsi alól. Apa szívverése az egekben, homlokból erősen gyöngyözik. Ebből rohadt nagy veszekedés lesz.

A helyzetet az sem menti meg, hogy van beépített stopper a köridő méréséhez.

Galéria: Seat Leon Cupra ST 300 4Drive DSG - tesztfotók

Alapár 10 485 970 forint
Tesztmodell ára 14 082 110 forint
Motor 2 literes, sornégyes turbó
Váltó Hatfokozatú, duplakuplungos automata (DSG)
Meghajtás típusa összkerékhajtás
Teljesítmény 300 le/5500/perc, 380 Nm/1800-5500/perc
0-100 km/h 4.9 mp
Végsebesség 250km/h
Csomagtér mérete 587 liter
Súly 1545 kg