Bár a Volkswagen a 2016-os szezon befejezése után kiszállt a rali-világbajnokságból, a wolfsburgi gyártó nem szeretne teljesen elszakadni a sorozattól, ezért egyelőre csak vázlat formájában, de bemutatták a hatodik-generációs Polo alapjaira épített modelljüket, amit 2018 második felétől vehetnek majd kezelésbe az ügyfelek.

„A Polo GTI R5-tel remélhetőleg át tudjuk adni a négy WRC-cím során megszerzett tapasztalatunkat az ügyfélversenyzés világának, és egy olyan autót biztosítunk számukra, amellyel számos ralisorozatban, a nemzeti sorozatoktól kezdve egészen a WRC-ig rajthoz állhatnak. A jövő évi bemutató előtt azonban még egy komoly tesztelésnek vetjük alá, ugyanis szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy az újdonság minden egyes pályatípuson nagyszerűen teljesít”, nyilatkozta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.

Az ügyfélcsapatok számára garancia lehet a sikerre François-Xavier Demaison jelenléte, ugyanis a technikai vezető állt a sikeres Polo R WRC fejlesztései mögött, és ő az a személy, aki a Polo GTI R5 elkészítését is árgus szemekkel figyeli.

A Polo GTI R5 – akárcsak a közúti modell – egy erőteljes négyhengeres, közvetlen befecskendezésű turbómotorral áll majd az ügyfélcsapatok rendelkezésére, természetesen kiegészítve az összkerékhajtással és az FIA által előírt biztonsági fejlesztésekkel. A hivatalos közlemény szerint az autót azoknak a privát versenyzőknek és csapatoknak szánják, akik szeretnének költséghatékonyan részt venni a különböző rali-sorozatokban.

Forrás: Volkswagen-Motorsport

 
Volkswagen Polo GTI R5 Teaser