Jean Todt: A biztonság alapvető jog, nem kiváltság

A Nemzetközi Automobil-szövetség és az ENSZ közös, közúti biztonságot célzó kampányt folytatott, ami után Jean Todt, az FIA elnöke adott exkluzív interjút a Motorsport.comnak, és elmondta, miért is olyan fontos téma ez neki.

Sokan azt hiszik, hogy Jean Todt csak egy dologra, az autóversenyzésre, azon belül is az F1-re koncentrál FIA-elnökként, pedig a francia sportvezető figyelme nagyon is sokfelé ágazik. "Különböző témák vannak, amelyre az életem során figyelek és időt szakítok" - mondta a Ferrari korábbi csapatfőnöke. "Talán a közúti biztonság az egyik leglátványosabb. De nagyon sok dolog érdekel: a Forma-1 fejlődése és fejlesztése, egy új bajnokság, a Formula E jobbá tétele, új technológiák, a környezet...Rengeteg dologgal foglalkozom."

Todt annak az FIÁ-nak az elnöke, amely évtizedek óta az autósport biztonságosabbá tételéért tesz meg mindent, nem meglepő tehát, hogy a francia sportvezető ezt a törekvést szeretné kiterjeszteni a közútra is, és minden egyes autós, motoros, biciklis és gyalogos számára elérhetővé tenni. Az FIÁ-nak csak az egyik profilja az autósport, az előbb említett másik ugyanígy létezik, sőt, sokkal több emberre lehet hatással. Todt is ezt emelte ki. "A biztonság nagyon fontos évtizedek óta az autóversenyzésben, és ugyanilyen fontos kell, hogy legyen a közút minden egyes szereplőjének is." Amikor viszont élete legnagyobb sikeréről beszél, nem az autósportból, még csak nem is a közútról említi legfőbb eredményét. "Amint azt nagyon sokan tudják, nagyon sok energiát fektetek az ICM [Institut du Cerveau et de la Moelle épinière, egy agy- és gerincműködést kutató intézmény] működésébe. Nagyon sok munkám van abban, hogy ez létrejött. Az egész egyetlen papírlappal indult, ma pedig 25 ezer négyzetméteren helyezkedik el Párizs legnagyobb kórházában, 650 kutatóval."

A közúti balesetek nem természetes velejárói az életnek

Bár az ICM létrejöttében Todt elévülhetetlen érdemeket szerzett, a működését már a szakértőkre hagyja. Vannak olyan területek, ahol többet tud segíteni - területek, amelyeket ismer, és ahol még döntési jogköre is van. "A legfontosabb számomra az, hogy az emberek ne úgy álljanak hozzá a közúti balesetekhez, mint valami normális, megszokott dolog. Ez egy járvány, úgy is kell kezelni a témát. Olyan vezetőkre van szükség a világban, akik törődnek ezzel. Mindenki beszél az emberi jogokról, a menekültekről, az eboláról vagy a zika-vírusról. Nem akarok párhuzamot vonni, mert minden egyes ember halála egy tragédia, de évente másfél millión halnak meg az utakon. Kell, hogy legyen recept ennek kezelésére. Tudjuk, mit kell tennünk" - bizakodott Todt.

“Ezért is éreztem úgy, hogy az ENSZ-szel együtt mindenkit meg kell szólítanunk. Több dologról van szó, a közúti viselkedés tanításáról, a törvényekről, az utak infrastruktúrájáról és magukról a járművekről is. Franciaországban például a járművek átlagéletkora kilenc év. Azt hihetnénk, hogy biztos legfeljebb kettő-három, ehelyett kilenc. El tudják képzelni, mennyi lehet ez a szám a fejlődő országokban? 15-30 év! Ugyancsak ide tartoznak a balesetek utáni intézkedések. Egy következményekkel járó baleset után nagyon fontos, hogy a mentés a lehető leggyorsabban megérkezzen, akárcsak a versenypályán. Nagyon fontos minden egyes pillanat a baleset pillanatától egészen a kórházba érkezésig, valamint az, hogy az egész egyáltalán mennyi ideig tart. Lehetne jobb a helyzet, de az egész most kezdődik. Minden utazás az első lépéssel kezdődik."

A kormányok szerepe

Sokat segíthet a helyzeten az is, ha az FIA együtt tud működni az egyes kormányokkal abban, hogy csökkentse a közúti balesetek áldozatainak számát, ugyanis a világ útjain naponta 3500-an halnak meg. "Nemrég Jamaicában voltam egy találkozón" - hozta fel Todt egy útját példaként. "Ott találkoztam a miniszterelnökkel, aki azt mondta: mostantól 2020-ig az a tervem, hogy megfelezzem a közúti balesetek áldozatainak számát. Számomra ez egy siker. Ő egy elhivatott ember. Azt is elmondta, hogy szeretné bevezetni az ENSZ közútra vonatkozó szabályait az országban. Nem minden ország vezeti ezt be, tehát pontosan ezért lobbizom a kormányoknál. Érdemes például megnézni az autókat: lehet, hogy kívülről ugyanúgy néznek ki, de a biztonsági felkészültségük nagyon eltérhet egy-egy ország szabályai szerint."

Növelni a biztonságot

Todt legfontosabb küldetésének azt tartja, hogy az országok és a kormányok segítségével mindenhol növelni tudja a biztonságot és a közúti balesetek túlélőinek számát. "Mi itt Európában szerencsések vagyunk ebből a szempontból. Londonban például semmi probléma nincs ezzel, de ha elmegyünk Bangladesbe vagy Indiába, már más a helyzet. Bizonyos szempontból mi szerencsések, kiváltságosak vagyunk, de még így is előfordulhat, hogy egy hozzád közel álló szenved súlyos autóbalesetet. A közúti biztonság nem csak egy privilégium, egy kiváltság, hanem alapvető jog kell, hogy legyen. Mindenhol a világon vannak a baleseteknek áldozatai, de nagyon fontos, hogy harcoljunk ez ellen"

“Egész életemben, a teljes karrierem során, amikor embereket alkalmaztam, meg kellett, hogy győzzek embereket és el kellett, hogy kötelezzék magukat. Nagyon sokáig ebben a saját érdekem volt a legfontosabb, most itt az ideje, hogy visszaadjak valamit. Mindent, amit most teszek, ennek rendelem alá. Ez a szenvedélyem, ez adja nekem az energiát, ez a motivációm."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Autó
Esemény FIA, közúti biztonságot célzó kampány
Versenyzők Jean Todt
Cikk típusa Interjú
Címke ensz, fia, jean todt, közúti biztonság