Noha a Tesla egyértelműen élen jár az önvezető rendszerek kifejlesztésében, időről-időre előfordulnak olyan esetek, amikor az egyébként hasznosnak tűnő funkció közel sem úgy működik, ahogyan azt a vásárlók elvárnák.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy sok esetben maguk az autóvezetők hibáznak, majd utólag megpróbálják áthárítani a felelősséget az Autopilot rendszerre, ám annak log fájljai miatt viszonylag hamar ki szokott derülni a turpisság.

Egyelőre nem tudni hogy az alábbi felvételen látottakhoz pontosan mi vezetett, mindenesetre a Tesla Model 3-at vezető férfi elmondása szerint 110 km/h-s sebességgel haladt az autópálya belső sávjában bekapcsolt önvezető rendszer mellett, amikor az autó egy korábban felborult teherautóba csapódott.

A vezető elmondása szerint amint észlelte az akadályt, rögtön lassítani kezdett, ez azonban már nem volt elegendő ahhoz, hogy a baleset elkerülhető legyen. Ami különösen érdekes, az az, hogy a felvételen jól látszik, hogy semmi sem takarta ki a vezető előtt a felborult teherautót, így több száz méternyi távot tett meg, mire észlelte az akadályt, vagyis szinte biztosra vehető, hogy nem az utat figyelte.

Bár ilyenkor egyértelműen felmerülhet a Tesla felelőssége az önvezető rendszer kapcsán, azt is érdemes megjegyezni, hogy a vállalat folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszer bekapcsolása még nem jelenti azt, hogy a vezetőnek ne kellene figyelnie a forgalmat és az utat. Ilyen értelemben véve tehát nem kizárt, hogy a Model 3 53 éves vezetője is hibázott, aki kis híján még az akadályra figyelmeztetni próbáló gyalogosra is ráhozta a frászt.

Noha az ütközés ereje jelentősnek tűnik, személyi sérülés szerencsére nem történt, mi több, az autó vezetője mindenféle egészségügyi ellátás igénybevétele nélkül hagyta el a helyszínt.