A Sprinter második fázisában megújították a belső és külső kinézetet is, valamint egy újfajta dízelmotort is kapott. A Sprinter CDI ráadásul meglehetősen kapós lett a piacon, a Dodge logójával még az USA-ban is árulták.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Sprinter egyébként manapság is használatos, Európában például több helyen is kempingelésre használják, valamint át lehet alakítani a belső terét úgy, hogy jóformán egy minilakókocsi legyen. A videó főhőse is hasonló átalakításokon esett át.

A mostani teszt lényege azonban nem ez, hanem az, hogy a 2003-as évjáratú Sprinter mire képes az utakon és magához képes nem is hozott rossz teljesítményt. Bár kínkeservesen, de az Autobahn sebességlimit nélküli szakaszán sikerült kisajtolnia magából 132 km/h-t.

Ezt pedig a 2.1 literes, négyhengeres dízelmotorjának köszönhetően érte el, amely 129 lóerőre képes, valamint 300 Nm nyomatékot ad le 1600-as és 2400-as fordulatszám között, mindezt pedig egy hatsebességes kézi váltóval.


Mindeközben a Honda Civic Type R-nak, a világ egyik leggyorsabb elsőkerék-meghajtású ferdehátújának új kihívója akadt a Hyundai Veloster N személyében, küzdelmükről itt írtunk.