Épp, hogy bemutatták az új Volkswagen ID.4-et, már a távoli rokonok, az Audi Q4 e-tron és Q4 Sportbrack e-tron bemutatója is eljött, melyek a motorokat és a technológiát is megosztják vele. Két elektromos SUV-ről van szó, az elsőkről, amikre rásüthetjük a kompakt jelzőt. Három verzióban, maximum 300 lóerővel és 520 km-es hatótávval érkeznek majd.

Galéria: 2022 Audi Q4 E-Tron

Mindketten 459 centi hosszúak és feltűnő, aerodinamikus a designjuk (A Q4-es légellenállási együtthatója 0,28, a Sportbacké 0,26). A kerekek nagyok és nem sok hely van előttük és mögöttük, minden litert és centit kicsavart a cég a raktérből és a hasmagasságból. Opcióként LED-mátrix fényszórók érhetőek el, nyolcféle színből, illetve 19-21 colos tárcsákból választhatunk.

Az MEB platformnak köszönhetően 520 és 535 (Sportback) liter hely van a raktérben, ha a hátsó üléseket lehajtjuk, ez 1490-re és 1460-ra (Sportback) nő, ami „kompaktokhoz” képest lenyűgöző szám. A műszerközpont a sofőr elé került, a kárpit pedig újrahasznosított anyagokból van. Váltókar? Az nincs, de vannak helyette gombok. A kormány is új, a szélvédőre pedig kiterjesztett valóságot vetíthetünk.

Galéria: 2022 Audi Q4 Sportback E-Tron

Mindkét modellbe kétféle akkumulátor kérhető, 52 és 77 kWh-sak, ezek 100 és 125 kW-tal tölthetőek. Legjobb esetben 38 perc alatt tölthetőek nulláról nyolcvan százalékra. Egy külön alkalmazással, amennyiben be van dugva, távolról is elindíthatjuk a töltést vagy a klímát.

Q4 34 e-tron  Q4 34 e-tron   Q4 40 e-tron Q4 50 e-tron quattro
Első motor - - 109 LE
Hátsó motor 170 LE 204 LE 204 LE
Összesített teljesítmény 170 LE 204 LE 300 LE
Forgatónyomaték 310 Nm 310 Nm 460 Nm
0-100 km/h  9,0 s 8,5 s 6,2 s
Végsebesség 160 km/h 160 km/h 180 km/h
Akkumulátorkapacitás 52 kWh 77 kWh 77 kWh
Hatótáv (Sportback) 341 km (349 km) 520 km (-) 488 km (497 km)
Töltési teljesítmény 7,2 kW / 100 kW 11 kW / 125 kW 11 kW / 125 kW
Tömeg (Sportback) 1.965 kg (1.970 kg) 2.095 kg (-) 2.210 kg (2.215 kg)
Német ár 41.900 euró 47.500 euró 52.900 euró
Sportback változat német ára
43.900 euró (kb.) - 54.900 euró (kb.)

A 34-es és 40-es kiszerelés hátsókerék-meghajtásúak, míg az 50-es összkerékmeghajtású, mindkét tengelyre külön motorral. A csúcsot jelentő 300 lóerős változat 6,2 mp alatt van százon, annak ellenére, hogy két tonnánál is nehezebb.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A vázat az Audi opciós sportfelfüggesztéssel kínálja, mely 15 mm-rel csökkentheti a hasmagasságot. Progresszív kormányzás és álllítható felfüggesztés a Q4 e-tron Quattróban alapfelszereltség. Érdemes megemlíteni, hogy az alacsony súlypont és a tengelyek közti remek súlyeloszlás sokat javíthat a kocsik kezelésén.

Egyelőre a német változat árai vannak meg, ez 41 900 és 43 900 euró (14,1 és 15,3 millió forint mai árfolyamon). Ott van még az S-Line és az Advanced és egy különleges, sorozatindító kiadás is.


Mindeközben a Skoda bemutatta a Kodiaq frissített verzióját és annak erősebb RS változatát, mely elköszönt a dízelmotoroktól. Hogy mi váltotta, azt itt lehet megtudni.