Az eddig tartó teaser-kampány során csak részleteket láttunk az autóból, most azonban a Polestar több fotót is megosztott a tisztán elektromos-hajtású grand tourerről, ami a Precept nevet kapta.

A Precept tanulmány célja, hogy bemutassa a Polestar által a jövőben követni kívánt irányvonalat, melynek részeként a továbbfejleszett digitális felületek, a fenntartható anyagok és eddig még nem használt biztonsági fejlesztések is bemutatkozhatnak.

"A Precept egyértelműen a Polestar látásmódjának kivetülése, hiszen minden benne van, amit a márkát relevánssá teszi", nyilatkozta a vezérigazgató, Thomas Ingenlath. "Az autó egy válasz arra a kihívásra, amivel az iparág és a társadalom most szembenéz. Ez nem a mi távoli jövővel kapcsolatos álmunk, a Polestar Precept a jövő autóit hivatott bemutatni, és azt, miképpen alkalmazzuk innovációinkat annak érdekében, hogy minimalizáljuk ökológiai lábnyomunkat."

Maga a modell egy kifejezetten stílusos megjelenést kapott, a tervezéskor pedig külön odafigyeltek arra, hogy a relatíve alacsony tetővonal ellenére a hátul helyet foglalóknak is jusson elég hely. A frontrész szintén nem éppen átlagos, a hagyományos hűtőrács helyén egy úgynevezett Okos Zóna kapott helyet, ahova a különböző technológiai és biztonsági fejlesztésekhez szükséges szenzorok kerültek beépítésre.

Polestar Precept concept
Polestar Precept concept

Az üvegtető tetején helyet foglaló Lidar szenzorok mellett az is észrevehető, hogy a Polestar és a Volvo továbbra is ihletet merít a másikból, hiszen az első fényszórók a már jól ismert Thor kalapácsának továbbfejlesztett változatainak tekinthetők. A front részen helyet kapott még egy első szárnyra hajazó elem is, amely a levegő terelésében segít a hosszúra nyújtott motorháztetőnél, csökkentve ezzel a légellenállást és növelve a hatótávolságot, noha utóbbival kapcsolatban nem osztott meg információkat a gyártó.

Bár a Polestar nem közölte az autó méreteit, annyit elárult, hogy 3108 mm-es tengelytávot kapott, ez pedig egy méretesebb akkumulátorcsomag elhelyezésének is optimális terepet adhat. A Precept egyébként 381 mm-rel hosszabb, mint a Polestar 2, és nagyjából 152 mm-rel hosszabb, mint a Tesla Model S, vagyis méretügyileg leginkább a hamarosan érkező Lucid Air-hez állhat közel.

Az utastérben alapos átdolgozásoknak lehetünk szemtanúi, a hagyományos visszapillantókat kamerák helyettesítik, a hangsúly pedig a 15 colos középső érintőképernyőre és a 12.5 colos vezető előtti megjelenítőre helyeződik. Ezek fejlesztésébe a Google-t is bevonták, a közös munka eredményeképp pedig a szemkövető- és közelségérzékelő szenzorok is bekerültek.

A felhasznált anyagok a korábban már említetteknek megfelelően rendkívül környezetbarátok lettek, a különböző panelek len-alapú kompozit anyagokból, a szőnyegek újrahasznosított halászhálókból, az ülés felületei pedig újrahasznosított műanyag palackokból készültek.

Hogy pontosan mi is a terve a Polestarnak a modellel, és van-e esély arra, hogy egyszer sorozatgyártásba kerüljön, az leghamarabb a jövő héten kezdődő Genfi Autószalonon derülhet majd ki.

(Képgaléria a lap alján)

Galéria: Polestar Precept tanulmány