Az eredeti ütemterv szerint már idén meg kellett volna érkeznie, de a Stellantis létrejötte(az FCA és a PSA egyesülése) közbeszólt és az Alfánál úgy döntöttek, hogy újratervezik a modellt, mellyel új mércét kívánnak felállítani a BMW X1, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque fölé.

Úgy tűnik az Alfánál jó úton járnak és sikerül valami kivételeset alkotni, most pedig megcsodálhatjuk az álcázott Tonalét egy már meglévő Stelvio mellett.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A képek alapján óriási méretkülönbségekről nem beszélhetünk. A 2020-as késés után az Alfa új vezérigazgatója, Jean-Phillippe Imparato nem volt elégedett a Tonale hibrid-teljesítményével, ezért újra gondolták azt.

A Tonale állítólag ugyanúgy egy 1,3 literes motorból és egy 60 lóerős elektromos erőforrásból sajtol ki 240 lóerőt, mint a Jeep Compass 4xe PHEV. A piac kínálatához mérten tehát ez már bőven elegendő, de Imparato azt szeretné, ha a Tonale méltó öccse lenne a szenzációs Stelvionak. Sajnos Quadrifoglio modellről egyelőre szó sincs.


Mindeközben a Honda Civic Type R-nak, a világ egyik leggyorsabb elsőkerék-meghajtású ferdehátújának új kihívója akadt a Hyundai Veloster N személyében, küzdelmükről itt írtunk.