A Bpiautosok olvasója készítette a felvételt, melyen az látható, hogy egy fehér Audi bevág eléjük, majd büntetésből állóra fékez előttük. Az esetnek persze előzményei is vannak, ám nem olyanok, amik mindezt indokolttá tették volna.

A felvétel készítője szerint ugyanis már az autópályára történő besoroláskor is mögöttük volt az Audi, tehát szó sem volt arról, hogy a belső sávban közlekedett volna, amikor ők oda kihajtottak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Vélhetően az nem tetszett az audisnak, hogy ő már ott nagyobb tempóra kapcsolt volna, ám mindez nem ok arra, hogy később mások életét veszélyeztetve állóra fékezze az autót, arról nem is beszélve, hogy ezt követően a záróvonalon áthajtva távozott a gazdagréti kihajtó irányába.

Eközben a tisztán elektromos-meghajtású Volkswagen ID.3 átesett az Euro NCAP töréstesztjén, ahol meglehetősen jó eredménnyel zárt. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.