Különösen Amerikában vált népszerűvé a tankolás közbeni autólopás, amelynek nem éppen mintapéldája látható az alábbi felvételen. A bűnöző ugyanis általában kifigyelik, mikor kezdik el a kiszemelt autó tankolását, ekkor mellé hajtanak, átülnek bele, majd elhajtanak vele.

Mindezt most nem sikerült kivitelezniük a bűnözőknek, ugyanis a Mercedest tankoló nő észrevette, miben mesterkednek, és amikor a Mercedes mellé megérkező autó utasoldali üléséből kipattant az illető, egy pillanat alatt beugrott az ablakon, hogy így ijessze meg őt. A terv bevált, a tolvaj ugyanis azonnal visszavonulót fújt, majd társával együtt elhajtott a helyszínről.

"Nonszensz, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. Sok időm egyébként nem volt a gondolkodásra, és igazából nem is gondoltam másra csak arra, hogy az én autómat most nem viszitek el", nyilatkozott az eset után a Mercedes hétköznapi tankolásra számító, ám autólopási kísérletbe keveredő női tulajdonosa.

'