Pár éve egy Nokia (csak a 3310-es!) kötelező volt az ember zsebében, ma már azonban nem telefonjaik miatt beszélünk róluk, hála a piacot az iPhone-nal letaroló Applenek. A Volkswagen elnöke, Herbert Dietz szerint radikális változásokon kell átmenniük, hogy ne járjanak úgy, mint a finn cég. A vezér egy, a csoport igazgatóinak tartott előadáson fejezte ki félelmeit. Elmondta, muszáj minél gyorsabban fejlődniük, mert a „klasszikus autógyártók ideje lejárt”, és minél előbb egy techcéggé kell alakulniuk, még ha el is ismeri, hogy ezt a harcot már elvesztették a Teslával szemben.

2020-ban minden gyártónak 95 gramm alá kell szorítani flottája kilométerenkénti szén-dioxid kibocsátását, szigorú büntetésekkel számolva. Jelenleg nem minden gyártó teljesíti ezt, sokan még nincsenek a vonal alatt, páran pedig azt is jelezték, hogy 2020 végére sem fog ez sikerülni nekik. Ők karbonkrediteket vásárolnak a jobban teljesítőktől, de ha ez a trend sokáig folytatódik, Diess szerint nagyon nehéz lesz a célokat elérni. Az egyetlen helyes megoldás még több elektromos, és hibrid modell piacra dobása, és a németek ebben elég jól is állnak, de a következő hónapokban és években továbbiakra számíthatunk tőlük.

A Volkswagen, és mások is komoly pénzeket ölnek a teljes elektromosság felé, a wolfsburgi gyártó eddig 30 milliárd eurót költött az ID.3 kifejlesztésébe. 2029-ben reményeik szerint már 32 millió villanyautót adnak el, remélve, hogy addig is stabil marad a profitjuk.

Ahhoz, hogy az ipar élvonalában maradjanak, Diess szerint sürgős innovációra van szükség. Alkalmazottaiknak tehát komoly teher a vállukon, hogy egyre inkább techcéggé alakulnak. Ennek első jelei már a nyolcas Golfon látszanak, amely komolyabban felszerelt ilyen szempontból, mint elődei.

A VW az önvezető autókról sem feledkezik meg, ezek fejlesztése azonban tovább tart a vártnál. Pár éve minden gyártó letette mellette a voksát, de a szabályozások hamar lelassították őket. A Tesla ezen a fronton is éllovas, amint az amerikai rendszabályokat a kedvükre módosítják, tulajdonképpen készen is állnak. Volt Diess előadásának még egy része, amit a dolgozók aggódva figyelhettek, amely szerint az átalakításhoz „fel kell áldozni a szent teheneket.” Ez azt jelenti, hogy dolgozóktól válhat meg a gyártó, hiába jelentett be tavaly több leányvállalatuk is leépítést.