A Formula E egyszerűen király: 3 perc, 40 előzés (videó)

Páran még mindig a hanggal vannak elfoglalva, noha az elektromos széria pontosan erről szól, miközben szenzációs versenyeket láthatunk a hétvégéken. A java azonban még csak most jön az új belépőkkel.

Porsche Formula E team, 99X Electric livery

Fotót készítette: Porsche Motorsport

Pár esztendővel ezelőtt a Forma-1 egykori mindenható ura, Bernie Ecclestone is rövid életet jósolt a Formula E-nek, melynek sikere azonban töretlen és hatalmas gyártókat tudhat a neve mellett. Sőt, az új bajnokságban már a Mercedes és a Porsche is csapatot fog indítani, amivel még nagyobb sajtóvisszhangot kaphat az elektromos széria, mely a gyártók mellett világmárkákkal is szerződésben áll.

A Formula E versenyei egy totálisan egyszerű mintára épülnek, amik mögött utcai helyszínek állnak. A szűk pályák ellenére az FE gyors elektromos szörnyetegei folyamatosan oda-vissza előzgetik egymást, mint azt az alábbi összeállításból is láthatjátok. Egy kis hangolódás az új idényre, mely november végén veszi kezdetét, immáron a Porsche és a Mercedes saját csapatával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Adrian Newey keze is benne van az F1-technológiát villantó AM-RB 003-ban
Következő cikk Így rúgta el Schumacher fia a Ferrari F8 Tributónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország