A német műhelynél több Mercedes-AMG modell is vendégeskedett már, most pedig ezen modellek száma tovább bővült, ugyanis a négyajtós AMG GT is tiszteletét tette.

A Posaidon pedig semmin nem spórolt, és a motorháztető alatt található 4 literes, V8-as egység teljesítményét 940 lóerőre, nyomatékát pedig 1278 Nm-re húzta, ami a gyári értékeket 300 lóerővel és 378 Nm-rel haladja meg.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A változtatások között megtalálható a motorvezérlő szoftver módosítása, az új turbófeltöltők és kipufogórendszer telepítése, valamint egy metanol-befecskendező rendszer kiépítése is, amelynek tartálya a csomagtér alatt került elhelyezésre.

Ami a gyorsulási értékeket illeti, az autó 2.8 másodperc alatt éri el a 100 km/órás tempót, pontos végsebessége ugyanakkor nem ismert, mivel a Posaidon csak annyit közölt, hogy az valahol 350 km/óra fölött található.

Az autóról készült galéria a lap alján található.

Eközben a Dacia kifejezetten kedvező áron kínálja majd első elektromos autóját Magyarországon, az erről szóló írásunkat itt találjátok.

Galéria: POSAIDON GT 63 RS 830+ Mercedes-AMG GT 4-üléses Coupé