A több mint 21 kilométer hosszúságú Nordschleife igaz kihívás minden adrenalinfüggő autós számára, akik az úgynevezett turistanapokon a legkülönfélébb autókkal érkeznek meg a pályára.

Így tett az alábbi felvételen látható versenyspecifikus BMW vezetője is, aki a megszokottak szerint kezdte meg a napot.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Később aztán nem várt problémával szembesült, ugyanis az egyik körén 280 km/órás sebesség mellett a jobb első ajtó egyszer csak leszakadt a helyéről.

Egy ekkora tempónál “távozó” ajtó adott esetben nagyon komoly problémákat is okozhatott volna, főleg, hogy a BMW közelében más autók is tartózkodtak, ám szerencsére senkit sem talált el, így az autó vezetője leginkább egy érdekes sztoriként fog majd visszaemlékezni a történtekre.

Főleg annak fényében, hogy a felkutatott majd boxba szállított ajtót a szerelője egy órán belül visszatette a helyére, így aztán folytatódhatott minden, mintha mi sem történt volna.

Eközben a Lamborghini Essenza SVC12 megérkezett Monzába, ahol egészen elképesztő hanghatásokkal kezdte meg a körözgetést. Az erről szóló írásunkat itt találjátok.