A régóta várt tisztán elektromos-hajtású Volvo XC40 Recharge bemutatója után Hakan Samuelsson, a vállalat vezetője az Autocar-nak adott interjút, melyben elmondta, az átállás megkezdésének időpontja az ügyfeleken múlik, vagyis azt egyértelműen a belsőégésű motorral szerelt modellek iránti kereslet mértékének alakulása határozza majd meg.

"Csak idő kérdése, hogy mikor válik a Volvo egy tisztán elektromos modelleket kínáló autógyártóvá. A végső döntést az ügyfelek hozzák majd meg, hiszen minél nagyobb mértékben növekszik az elektromos-hajtású modelleket választók száma, és ezzel arányosan csökken a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek iránti népszerűség, annál hamarabb lépünk, és állítjuk le az utóbbiak gyártást", nyilatkozta a vezető.

A Volvo tervei szerint 2040-ben jöhet el az az idő, amikor már csak és kizárólag elektromos autókat vásárolhatnak tőlük az ügyfelek, ám ez azt jelenti, hogy már előtte le kell állítaniuk a belsőégésű erőforrással rendelkező autók gyártását.

Volvo XC40 újratöltő (2020)

Mielőtt azonban ez bekövetkezne, a Volvo egy középtávú célt is kitűzött maga elé, ami nem más, minthogy 2025-re az értékesítési számok felét már elektromos autók adják. Ennek érdekében a következő években több tisztán elektromos és plug-in hibrid modell is bemutatásra kerül, melyek mindegyike magán viseli majd a megkülönböztetést jelző Rercharge emblémát.

"Minden olyan dolgot kezelése veszünk, amit tudunk irányítani, mint például a működési modellt és az általunk gyártott autók károsanyag-kibocsátásának mértékét. És kezelni fogjuk azon területeket is, melyeket befolyásolhatunk, vagyis felhívjuk majd az energiaszektor és a beszállítóink figyelmét a terveinkre, és megkérjük őket, hogy csatlakozzanak hozzánk, és legyenek részesei egy klímasemleges jövő megalkotásának", zárta a vezető.

Galéria: Volvo XC40 Recharge (2020)