WTCR: már egy autóval is lehet nevezni

Az FIA WTCR úgy döntött, hogy azok, akik egy autóval állnának rajthoz az egész 2020-as szezonban, mindezt megtehetik. Egy újabb fontos döntés a költségcsökkentés jegyében.

All drivers on the starting grid

Fotót készítette: WTCR

A WTCR-en belül is szükségesek a költségcsökkentő döntések bevezetése. A koronavírus súlyos károkat okozott a gazdaságban, amire természetesen a túraautós sorozatnak is reagálnia kellett. Ennek részeként több olyan döntés is született, amik a csapatokat segít.

Még több F1 hír:

A sorozat eredetileg március 6-án zárta le a nevezéseket, de a koronavírus miatt úgy döntöttek, hogy új lehetőséget biztosítanak azoknak, akik az első határidőn túl adnák le a jelentkezésüket. Az új belépési folyamat szerint a csapatoknak már nem kell betartaniuk a két autó jelentő minimumszabályt, ami a 2018-as WTCR-szezon óta érvényes.

Ehelyett a csapatok egyetlen autóval is képesek belépést nyerni a szezonra, ugyanakkor az ilyen esetekben csak a versenyző jogosult a bajnoki pontokra. Azok a csapatok, akik már két autóval nyújtották be a nevezésüket a 2020-as idényre, indíthatnak egy következő gépet is, de csak egy olyan pilótával, aki 2020. január első napja előtt 23 évesnél fiatalabb volt, és legfeljebb három WTCR-versenyen vett részt a múltban.

Mint mindig, a csapatoknak lehetőségük van arra is, hogy zöld kártyával versenyezzenek bizonyos eseményeken. Ennek a költsége legfeljebb 5000 euró lehet. A WTCR azt reméli, hogy az új belépési folyamattal növelni fogja a rajtrács méretét 2020-ra, anélkül hogy veszélybe sodornák a bajnokságban már elkötelezett csapatok győzelmi esélyeit.

A WTCR számos költségcsökkentő intézkedést jelentett be, ideértve az alkalmazottak 15%-os csökkentését, ami legfeljebb 6 embert jelenthet egy autóra. A gumik kiosztása területén is 30%-os csökkentést vezettek be. Ugyanez igaz az üzemanyag árára is, ami literenként 4 euró.

A szezon kezdete előtt egy egynapos tesztet tartanak Salzburgban, ugyanazon a helyszínen, ahol szeptember 12. és 13. között lesznek.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minardi: Számomra Alonso és Hamilton a két legjobb pilóta!
Következő cikk A Red Bull tárgyal az IndyCarral az újgenerációs „szélvédőről”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország